Írjon nekünk

Hírzóna

Átadták a Bessenyei-díjat Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A Huszti Péter-Piros Ildikó színészházaspár és a Bessenyei Színkör kapta idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat alapította Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat.

Az elismerést B. Élthes Eszter, Bessenyei Ferenc özvegye és Márki-Zay Péter független polgármester adta át a száz éve Hódmezővásárhelyen született kétszeres Kossuth-díjas színművész nevét viselő művelődési központban rendezett gálaműsoron vasárnap.

A gálát megelőzően Bessenyei Ferenc születésének századik évfordulója alkalmából  emléktáblát avattak a művész szülőházán.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat 2008-ban alapította a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. A város díszpolgáráról elnevezett elismerést minden esztendőben az amatőr és hivatásos színjátszás, népdal, magyar nóta, instrumentális zene, kórus, néptánc, vers- és prózamondás területeiről jelöltek közül egy művésznek, valamint egy csoportnak adományozzák. Az elismerés az oklevél és a Bessenyei Ferenc portréját ábrázoló plakett mellett másfél millió forint pénzjutalommal is jár.

A kecskeméti születésű Piros Ildikó 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Harmadéves főiskolásként főszereppel mutatkozott be a Madách Színházban, ahol diplomája megszerzése után végleges szerződést kapott. Harminchét éven át, 2007-ig volt a társulat tagja, azóta örökös tag. 2007 és 2012 között a Soproni Petőfi Színház társulatának is tagja  volt. Férjével, a szintén Kossuth-díjas Huszti Péterrel több mint negyven éve élnek együtt, a színpadon is számos szerelmespárt alakítottak.

Huszti Péter a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1966-ban szerzett diplomát, ezután a Madách Színházhoz – amelynek Bessenyei Ferenc 1963-tól 1967-ig, majd 1973-tól 1980-ig tagja volt – szerződött, amelyhez azóta is hűséges. A világirodalom és a magyar irodalom nagy klasszikus szerepeit játszhatta el és rendezőként is számos siker fűződik nevéhez, színházról szóló cikkek szerzője, hat könyve jelent meg.

1964 óta filmezik és gyakran foglalkoztatja a televízió, több mint száz tévé- és mozifilmben szerepelt. 1974-től tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amelyet 1994 és 2001 között rektorként irányított, ma az intézmény professzor emeritusa.

A Bessenyei Színkör hat éve alakult a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ saját csoportjaként. Először tizenöt felnőtt és három gyerek színjátszó kezdte meg a munkát Benkő Brigitta drámapedagógus vezetésével. A társulatnak az elmúlt években számos felnőtteknek és gyerekeknek szóló produkciója volt, ezeket a városban és a környező településeken mutatták be.

(MTI)

 

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

15 éves csongrádi fiú lett a világ Legjobb Ifjú Madárfotósa

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Koncz-Bisztricz Tamást nemzetközi pályázaton díjazták.

Tovább olvasom

Hírzóna

Makón már a múzeumok őszi fesztiváljára készülnek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kubinyi Anna 2015-ben elhunyt makói születésű Kossuth-díjas gobelintervező gyűjteményes emlékkiállítása lesz a kiemelt rendezvény.

Tovább olvasom

Egészség

A héten csak Vásárhelyen irtják a szúnyogokat a megyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

400 hektáron.

Tovább olvasom

Aktuál