Közélet

A házasság randevú egy életen át

A házasság randevú egy életen át

2019. február 3., vasárnap
A házasság randevú egy életen át

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg Szegeden a Házasság Hete programsorozatot a Szeged-Csanád Egyházmegye Családközpontjának szervezésében. A sorozat fő üzenete az, hogy rávilágítsanak a házasság értékeire, azoknak, akik ezt az életformát választották, és azoknak is, akik felvállalnák a házasság kötelékét.

A Házasság Hete február 10-én a hivatalos megnyitóval kezdődik el, a házasság világnapján. Erre az estére egy különleges produkcióval készülnek a szervezők, amely házaspároknak szól.

Az Aranyzsinór című verses-zenés borkóstolót majd a Dóm látogatóközpontban lehet megnézni, amelyen Kis Kata szavalja majd a romantikus, és sokszor elgondolkodtató verseket, zenével kísérve.

A Házasság Hete hosszú hagyományokra tekint vissza. A külföldi ötlet 1996-ban indult Angliában, és rá egy évre 1997-ben már Magyarországon is elindították a kezdeményezést.

A szegedi 2019-es Házasság hetének azt a mottót adták, hogy randevú egy életen át, mert fontos tudni, hogy minden házasság átmegy bizonyos szakaszokon.

Négy szakaszt kell elkülöníteni:

  • lángolás, összeolvadás
  • hétköznapok, különbözőségek észrevétele
  • kaland, újrafelfedezés
  • összetartozás érzése
Fontos, hogy minden házasság eljut a rózsaszín szemüveg után arra a pontra, hogy észreveszi a másik hibáit. Ilyenkor kell dolgozni a párkapcsolaton, hiszen sokan a második lépcső után feladják, és nem küzdenek tovább.

A Házasság Hete programsorozat pont arra világít rá, hogy hogyan kell túlélni a nehézségeket, és azok után is együtt maradni. A házasság tanulás a párunkról, és önmagunkról is. A programok nagyon változatosak, mindenki megtalálja a számára érdekeset. Lesznek gyerekeknek szóló programok, egy workshop Elég jó család címmel, a Szabadegyetemen pedig Rambala Éva, Szívek és szavak címmel tart előadást az erőszakmentes kommunikációról. A KSH szakemberei is megjelennek majd, akik számokkal támasztják alá, hogyan hat az életre a házasság. Ezek mellett romantikus filmeket is meglehet nézni, amelyek a házassággal járó pozitívumokra világít rá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.