Közélet

Szívroham után hét órát kellett várni a szegedi betegszállítókra

Szívroham után hét órát kellett várni a szegedi betegszállítókra

2019. január 23., szerda
Szívroham után hét órát kellett várni a szegedi betegszállítókra

Igaz, az időjárás nem volt túl kegyes a közlekedőkhöz kedden, de talán a havas utak sem adnak magyarázatot arra, hogy egy szegedi hölgynek egy vizsgálat miatt miért kellett hét órát várnia a betegszállítókra, hogy hazavigyék.

„ Reggel 9-re értem az SZTK-ba. Egy hete kaptam szívrohamot az otthonomban, ennek következtében eltört a bokám, mert el is estem, mikor eszméletemet vesztettem. Ma reggel gipszvizsgálatra érkeztem, amit meg is csináltak, utána viszont senki többet nem szólt hozzám. Ott ültem délután 4-ig, mire a betegszállítók megérkeztek értem” – mesélte nekünk a történetét Tünde.

Az, hogy egy korty vizet sem kapott, csak a jéghegy csúcsa. Amikor az idős asszony toalettre szeretett volna menni a törött bokájával, az SZTK-ban közölték, hogy nincs járókeret, nem tudnak neki adni, hogy elmenjen a mosdóig.

„Szóltam a nővérnek, hogy WC-re kell mennem. Erre megrántotta a vállát, és továbbment. Úgy gondolom, hogy ez nem éppen emberi bánásmód" – mondta. „Az első betegszállító autó elvileg Gyuláról jött volna értem. Délután háromkor már a lányom telefonált, hogy mikor tudnak hazavinni hozzá.

Szinte üres volt az SZTK, és senki se szólt hozzám, nem tájékoztatott, hogy mikor érnek ide értem. A lányomnak telefonon mondták, hogy egy mentőt indítanak szintén Gyuláról. Aztán valaki, valahonnan délután négy körül jelent meg és vitt haza. Tehát hét órát vártam rájuk” – tette hozzá.

Nem tudjuk, hogy a rossz időjárási körülmények, vagy csak a hanyagság vezet ide, hogy legyengült állapotban kell a betegeknek várakozni órák hosszat, de olvasónk sem kapott semmilyen tájékoztatást, hogy mi tarthatott eddig. Kerestük az Országos Betegszállítást is, hogy mi történhetett, de érdemben nem tudtak felvilágosítást adni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.