Írjon nekünk

Hírzóna

Jó reggelt Szeged – Melegség érzékenyítő programot szerveznek az iskolákba

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sk.jpg

Megjelent:

„Melegség és megismerés” címmel érzékenyítő képzést szervez a szegedi LMBT közösség tanároknak és segítő szakembereknek. 

Ezt a programot népszerűsítő videót töltött fel a közösség a Facebook-oldalára, amit aztán a Szegedi Civil Háló – amely a kormánnyal szembeni ellenállás helyi főszervezőjének számít – is megosztott. A Melegség és megismerés a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Szimpozion Egyesület közös iskolai nem-formális nevelési programja.

Jelenleg a téli étkeztetés és állatgondozás ad feladatot a Szegedi Vadasparkban dolgozóknak, de az év többi hónapjában sem fognak unatkozni, mert több fajtól is várnak kölyköket és utódokat. Így a 2019-es évben igazi bébiboomra számíthatnak majd a látogatók is.

Tavaly januárban a legpörgősebb szegedi Facebook-posztnak számított a fotó a “mozgássérültről”, aki felállt és átengedte a rokkant kocsit az asszonynak. Ezzel a lépésével Szegeden olyannyira hitelét vesztette a jól ismert kéregető, hogy később kénytelen volt a fővárosba menni kalapozni. Úgy látszik, Budapesten sem futott be túl sikeres karriert, ugyanis most visszatért, hogy a Kárász utca járókelőit „boldogítsa”.

Másfél milliárdért adták el a nyolcmilliárdot érő szegedi fürdőt – állítja a feljelentő, aki szerint “most megáll” az ügy, ezt nem tudják elkenni. Nem először született ugyanis feljelentés a Liget-projekt kapcsán, eddig pedig nem volt követkeménye sem. De ezúttal más a helyzet – mondja a feljelentő.

Ha még több hírre szomjazik, kattintson. 

Kommentek

Hírzóna

Erdő Péter: Krisztus feltámadásával igazolta, hogy a látható világon kívül is van valóság

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sk.jpg

Megjelent:

Szerző:

Krisztus feltámadt, és feltámadásával igazolta az emberiség ősi érzését, hogy a látható világon kívül van egy tágabb, átfogóbb valóság – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek húsvét vigíliáján, szombat este a budapesti Szent István-bazilikában. Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Megkezdődött a balatoni hajózási szezon, a fejlesztéshez állami forrásokat várnak

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sk.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tulajdonos önkormányzatai és a cég vezetése is nagy reményeket fűz az állami tulajdonszerzéshez a társaságban – mondták el a 173. balatoni személyhajózási szezon alkalmából megrendezett ünnepségen Balatonfüreden, miután szombaton befutott a Siófokról indult idei első személyhajó.  Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Felnőtteket keresztel meg Ferenc pápa a nagyszombat esti vigília szertartásán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/sk.jpg

Megjelent:

Szerző:

Négy olaszt, két dél-amerikai, egy indonéziai és egy albán felnőttet részesít a keresztség szentségében Ferenc pápa nagyszombat este a Szent Péter-bazilikában fél kilenckor kezdődő vigílián.  Kommentek

Tovább olvasom

Aktuál