Hírzóna

Felmérték Szentesen a balesetveszélyes kereszteződéseket

Felmérték Szentesen a balesetveszélyes kereszteződéseket

2019. január 17., csütörtök
Felmérték Szentesen a balesetveszélyes kereszteződéseket

A Szentesi Rendőrkapitányság a korábbi évekhez hasonlóan 2018-ban is meghirdette ,,Táblavadász akcióját”, amelynek során a lakossággal közösen vizsgálták meg a város balesetveszélyes helyszíneit. Számtalan észrevétel érkezett telefonon, elektronikus úton, de volt, aki személyesen mondta el a véleményét.

A legtöbb javaslat a gyógyfürdőt és környékét érinti, hiszen több mint 25 jelzés érkezett az ide vonatkozó változtatásokról. Kezdeményezték például a 30 km/h-s övezet visszaállítását, valamint az útburkolati jelek átalakítását. Emellett több bejelentés is érkezett, arról, hogy az útszéli fák, bokrok gátolják a közúti jelzőtáblák észlelését, illetve az útkereszteződések biztonságos beláthatóságát. A Szentesi Rendőrkapitányság a beérkezett javaslatokat a polgármesteri hivatalnaktovábbította, azért, hogy együttműködésükben, minél több problémára megtalálják a közös megoldást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.