Írjon nekünk

Közélet

50 éve várnak – kinyitják a szegedi időkapszulákat?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Több időkapszulát is elhelyeztek szegedi általános iskolákban 1969. március 21-én. Az akkori diákok most kíváncsian várják: vajon feltárhatják-e az akkor elrejtett emlékeket?

“Mintha tegnap történt volna” – emlékezett vissza Sajó Gyula, aki az időkapszulák elhelyezésekor 11 éves volt.

“Az Árpád téri nagy Ságváriba jártam. Nagy ünnepség volt, a tanácsköztársaság évfordulójára, a korlát mellett álltunk díszőrséget. Az időkapszulában egy levelet helyeztek el, melyet az egyik osztálytársam édesapja, Jankó László bácsi írt. Volt benne egy akkori újság, feltételezem, hogy Délmagyar, illetve egy úttörő nyakkendő biztosan. Akkor még Ságvári Endre szobra állt ott, most már Kalmár Lászlóé. Biztos, hogy nem történt vele semmi a szobrok cseréjekor, mert az egyik volt évfolyamtársamnak az ismerőse megkopogtatta azóta és üreges a fal” – részletezte Sajó Gyula, aki Budapesten dolgozik, de szívesen hazautazna, amennyiben az időkapszulát felbontják az ötvenedik évfordulón.

“Egy darabja a múltnak. Jópofa dolog lenne, mert maga a levél is szenzációs, ahogy elképzelte egy akkori ember, hogy milyen légpárnás járművekkel közlekednek az emberek és terepasztalokon játszanak a gyerekek” – árulta el.

Az egyik, a Rókusi I-es számú általános iskola udvarában elhelyezett időkapszulát borító lap képét a Szegedi Emlékkereső Facebook-csoportban tették közzé. Az iskolától megkeresésünkre azt a választ kaptuk, hogy már többen jelentkeztek, hogy az évfordulón felbontanák a kapszulát, szerintük erre sor fog kerülni március 21-én.

Megkerestük a Ságvári utódját, az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolát is. Őket meglepetésként érte a hír, nem is tudtak arról, hogy ilyen időkapszula található az intézményben. Ennek ellenére, ha úgy látják, hogy megfelelő keretek közt felbontható ez az időkapszula, nyitottak az öregdiákok kezdeményezésére.

A képhez küldött hozzászólások között a szentmihályi Gárdonyi Géza Általános Iskola időkapszuláját is közzétették.

Kommentek

Hírzóna

Csongrádban nyolc helyen gyűjtik a búzát a Magyarok Kenyere programban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

A megyében tavaly 263 gazdálkodó adományozott gabonát.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vasúti átjárókat zárnak le Szegeden a tram-train építése miatt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Figyeljünk, ha az érintett szakaszokon járunk!

Tovább olvasom

Közlekedés

Lóg a levegőben a Belvárosi híd csomópontjának átalakítása

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Senki sem szereti a csomópontot a szegedi oldalon.

Tovább olvasom

Aktuál