Közélet

Fákra akasztják a kabátokat Szegeden, de nem tudni kihez jut el

Fákra akasztják a kabátokat Szegeden, de nem tudni kihez jut el

2018. december 7., péntek
Fákra akasztják a kabátokat Szegeden, de nem tudni kihez jut el

Népszerű kezdeményezés nyomait lehetett látni az elmúlt napokban Szegeden. Az Ady téren és környékén civil önkéntesek villanyoszlopokra kötöttek fel téli gyermekkabátokat, mellényt, overállt, hogy azzal segítsék a rászorulókat. A kabátok jó része eltűnt, bár azt nem lehet tudni, hogy kihez kerültek.

Az ingyen elvihető kabátokkal segítenék az adakozók azokat a családokat Szegeden, amelyeknek gondot jelenthet a gyermekek meleg ruhával való felöltöztetése.Az önkéntesek napokon belül újabb kabátokat akarnak kiakasztani pedig így nem lehet követni, hogy valóban rászorulókhoz jutnak el vagy sem a téli ruhadarabok.

"Azért teszem fel inkább a fára a kabátot, mert sokan nem kérnek segítséget még akkor sem, ha rászorulnak. Így névtelenül bárki elveheti a meleg ruhát" – mondta újságírónknak csütörtök este egy jótékonykodó, aki éppen a kabátját kötötte egy fára a Honvéd tér közelében.

Nem mindig ér célba a kabát

A segélyszervezetek szerint a cél valóban nemes és a segítség a legfontosabb, de az adomány nem mindig ér célba. Az általunk megkérdezett adománygyűjtők mindegyike azt mondta, hogy ilyen esetben sokszor előfordul, hogy nem a leginkább rászorulókhoz jut el ruhadarab.

"Nem szeretnénk senkinek kedvét szegni, mert valóban nagyszerű, hogy ennyien segíteni szeretnének, de sokszor tapasztaltuk, hogy a rászorulók olykor sokkal többet vittek, mint amennyire szükségük volt. Viszont az is előfordult, hogy mi szóltunk rá olyanra, aki nem szorult ilyen segítségre" – mondta egy segélyszervezet neve elhallgatását kérő munkatársa.

A segélyszervezetek szívesen fogadnak minden segítséget és garantáltan célba is juttatják azt és az is garantált, hogy a rászorulók kapják. A segélyszervezetek ilyenkor arra is figyelnek, hogy aki magától nem menne be segítséget kérni, ahhoz is eljusson adomány.

Karácsonykor könnyebben és többet adunk

Aki segítene szeretne, annak bőven van lehetősége rá, sőt decemberben még több is mint az év többi hónapjában. A tapasztalat szerint az adakozási kedv sokkal nagyobb az ünnepek közeledtével. A magánemberek mellett cégek és munkaközösségek is eljuttatják adományaikat.

A szervezetek ilyenkor ruhák mellett élelmiszert is gyűjtenek, és ajándékokat, úgynevezett szeretetdobozokat is eljuttatnak a rászorulóknak.

A Máltai Szeretetszolgálat hamarosan elindítja az egyik nagy áruházláncban is a gyűjtést, Adni Öröm jeligével. A határon átnyúló adakozást is megkezdték, így hamarosan Erdélybe, az ottani általános iskolásoknak is eljuttatják a karácsonyi csomagjaikat.

"Több száz önkéntes dolgozik a karácsonyi ünnepet megelőző időszakban és összesen 3000 rászorulóhoz jut el valamilyen segítség" – mondta lapunknak Rigóné Kiss Éva, a Máltai Szeretetszolgálat Dél-alföldi Régiójának vezetője.

Az Ökumenikus Segélyszervezet is elindította az Országos Adventi Pénzadomány gyűjtését, és ezzel szinte egy időben az ünnepi segélyakciókat is útjára indították. "Idén huszonharmadszor indítottuk el a "Szeretet.Éhség" programot, amelynek keretében kifejezetten pénzt gyűjtünk.

Ebben a programban mindemellett kiosztunk 10 ezer adag meleg ételt, élelmiszercsomagokat, és tűzifát is a családoknak, a gyerekeknek pedig programokkal készülünk" – árulta el Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.

Hozzátette, hogy él a 1353 adományvonal is, melynek felhívásával 250 forinttal lehet hozzájárulni ahhoz, hogy másoknak is szép legyen az ünnepe.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.