Gazdaság

Ez sem Szeged: 17,6 milliárdos autógyár épül Békéscsabán

Ez sem Szeged: 17,6 milliárdos autógyár épül Békéscsabán

2018. december 12., szerda
Ez sem Szeged: 17,6 milliárdos autógyár épül Békéscsabán

A Linamar Hungary Zrt. 17,6 milliárd forintos autóipari beruházást telepít Békéscsabára - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány a fejlett technológiára, a kiemelkedő hozzáadott értékre és a 250 új munkahelyre tekintettel 3,9 milliárd forinttal támogatja a beruházást. A 10 ezer négyzetméteres gyártócsarnokban a kanadai hátterű vállalat saját fejlesztésű elektromos hajtásláncot állít elő a német Daimler új, Amerikában és Kínában is piacra kerülő autóihoz - tette hozzá.

A Linamar 1500 magyar kis- és középvállalkozást lát el megrendelésekkel, együttműködési megállapodást kötött duális képzésre a debreceni, a miskolci és a szegedi egyetemmel, új beruházása pedig azt igazolja, hogy Magyarország sikeresen állt át az új autóipari korszakra - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

A Jedlik Ányos Terv kidolgozásával - mint fogalmazott - Magyarország a térségben elsőként alkotott elektromobilitási programot, ennek köszönhetően árammal hajtott járművekkel is átjárható, az ilyen autók elterjedését kormányzati támogatások segítik. A világgazdaság jövőjét az autóipar határozza meg, a magyar nemzetgazdaság sikere ezért azon múlik, hogy újabb gyártók és fejlesztők befektetéseit tudja megszerezni - emelte ki a miniszter. A Linamar Hungary Zrt. vezérigazgatója a fejlesztést azzal indokolta, hogy a vállalat helyszűkével küzd Magyarországon az autóipar bővülése miatt. Havasi Csaba közölte, hogy a beruházástól 6 év alatt 127 milliárd forintot meghaladó többlet árbevételt várnak, a beszállítóknál pedig új munkahelyek százai jöhetnek létre.

A kanadai székhelyű Linamar Corporation világszerte 60 gyárban 29 ezer munkavállalót foglalkoztat. Magyarországi vállalata, a Linamar Hungary Zrt. 2699 munkahelyet tart fönn. Árbevétele 602 millióról 58 milliárd forintra nőtt 1992 óta, fejlesztéseik értéke meghaladta a 34 milliárd forintot 2010 óta, beszállítóiknak tavaly majdnem 30 milliárd forintot fizettek ki, termékeik 85,7 százalékát külföldön értékesíti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.