Egy csoportban a vb ezüstérmessel a válogatottunk

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az UEFA vasárnap délben Dublinban elkészítette a 2020-as férfi Európa-bajnokság selejtezőjének csoportbeosztását. A magyar válogatott az idei vb-ezüstérmes horvátokkal, valamint a walesiekkel, a szlovákokkal, az azeriekkel került egy csoportba.

Másfél év múlva az eddigi legnagyobb és legkülönlegesebb Európa-bajnokságot rendezi meg az európai szövetség: a tornának 12 házigazdája lesz, a közös rendezésben részt vesz Magyarország is, amely az épülő Puskás Ferenc Stadionban ad otthont három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek. Az Eb-re 24 csapat jut ki, közülük húszan az Eb-selejtező sorozatban biztosítják be helyüket, négyen pedig a Nemzetek Ligájából kvalifikálhatják magukat a tornára.

A selejtezőben tíz csoportban zajlanak a küzdelmek, minden csoportból az első és a második helyezett szerez jogot az Eb-szereplésre. A dublini sorsolás előtt az UEFA az őszi Nemzetek Ligája-szereplés alapján készítette el a kalapok beosztását, a magyar válogatott a negyedik kalapba kapott besorolást, vagyis három magasabban rangsorolt riválist sorsoltak mellé. A rendező országok (Azerbajdzsán, Dánia, Anglia, Németország, Magyarország, Olaszország, Hollandia, Írország, Románia, Oroszország, Skócia, Spanyolország) közül legfeljebb kettő válogatottja kerülhetett egy csoportba, így minden házigazdának megvan az esélye, hogy az első két hely megszerzésével bebiztosítsa az Eb-részvétel kiharcolását.

A magyar válogatott az E csoportba került, melybe a legerősebb kalapból az idei vb-ezüstérmes Horvátországot sorsolták, a második kalapból Wales, a harmadikból Szlovákia, az ötödikből a szintén társrendező Azerbajdzsánkerült mellénk. A hatodik kalapból nem kaptunk ellenfelet, így ez az öt válogatott küzd majd egymással az Eb-részvételt érő első két helyért.

Meglehetősen ritkán fordul elő, hogy a negyedik kalapból sorsolt válogatottak az első két hely valamelyikén végeznek a selejtező sorozatban, azonban éppen a legutóbbi Európa-bajnokság előtt történt meg, hogy négy negyedik vagy ötödik kalapos csapat is (Észak-Írország, Wales, Albánia, Izland) ilyen módon biztosította be részvételét a tornán.

A selejtezőt követően a kijutásról lemaradó csapatok közül a Nemzetek Ligájában elért helyezések alapján további 16 válogatottnak lesz esélye kiharcolni az Eb-részvételt a rájátszásban, közülük négyen lesznek résztvevői a 2020-as Európa-bajnokságnak.

Az Eb-selejtező sorozat a megújuló kvalifikációs szabályok miatt mindössze nyolc hónapig tart. A magyar válogatott jövő márciusban kezdi meg szereplését a csoportban, majd júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben lép pályára Eb-selejtezőn. A meccsidőpontok még a mai nap folyamán kiderülnek.

Előző sztori

A kormány felgyorsítja a szegedi Szilícium-völgyet  

Következő sztori

Balogh Zsolt: Bennünket is foglalkoztat a Final Four, mi is szeretnénk Kölnbe jutni

Legutóbbi hasonló cikkek