Írjon nekünk

Közélet

Szintkülönbségre panaszkodnak a Szilléri sugárút lakói

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Többhetes csúszás után végül átadták a Szilléri sugárúti körforgalmat. Az önkormányzat sikerként propagálta a beruházás megvalósulását, azonban egy csalódott olvasói levél arról árulkodik, hogy a környékbeliek nem örülnek felhőtlenül az új „közlekedési csomópontnak”.

Tisztelt Szerkesztőség!

Először is szeretném leszögezni, hogy a legtöbb környékbeli ember nagyon örül a Szilléri sugárúti körforgalomnak, sőt talán az sem túlzás: szebb lett, mint amilyenre számítottunk.

Ez még akkor is igaz, ha júliusban kezdték és többszöri módosítás után csak most lett kész. Itt jegyzem meg, hogy a hónapokig állt a munka, Nagy Sándor, a környék képviselője eleinte még szívesen hitegetett és ígért időpontokat később már legszívesebben elmenekült a kérdések elöl. De nagy nehezen elkészült és gondolom a sikerkommunikáció majd itt is hangos lesz, az elnézést meg elfelejtik kérni.

De hogy ne legyen az örömünk teljes. A buszmegállókról eleinte azt mondták, hogy szeptemberben kész lesznek, erre sikerként könyvelték el, hogy októberben végre átadták őket. Arról azonban már nem cikkeznek, hogy többségük még mindig használhatatlan. Még azonban ezt is kezeljük valahogy.

Na de az hogy lehet, hogy elvileg akadálymentesre építették ezt a kereszteződést, de akkora padkát hagytak, hogy azon egy mozgásában korlátozott nem tud közlekedni. Pont, mint édesanyám, aki 72 éves és az úgynevezett „gurulós trabantjával” jár. Ennek a lényege, hogy a földtől nem kell elemelni egyáltalán, mivel kereken gurul. Édesanyám nem is nagyon tudná elemelni és ez ott a Szillérin hátrány. Merthogy a padkát elfelejtették szintbe hozni az úttesttel, így szegénynek percekbe tellett ameddig fel tudott menni a járdára. Addig állt a forgalom is, mert az autósok nem tudták kikerülni.

Kérdem, hogy miért van ez így? És azért Önöktől kérdezem, mert a velünk, lakókkal nem igazán állnak szóba a városvezetői, ha kritizáljuk őket.

Köszönettel:

Palócz Ferenc

Feldúrják a hibátlan járdát

Péntek reggel készült fotónkon látszik, amint a munkások éppen csákánnyal a kezükben felverik a nemrég elkészült járdát.

Ön szerint miért túrják fel a nemrég elkészült járdát a Szillérin?

  • Rájöttek, hogy közüzemi munkákat kellett volna végezni (20%)
  • Kincset keresnek (48%)
  • Átverés volt az átadás! Mind színészek voltak! (25%)
  • Egyéb (megírom kommentben) (7%)
Betöltés ... Betöltés ...

A forgalom számára ugyan átadták a körforgalmat, azonban még nem végeztek teljesen a munkálatokkal.

– A műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdődött, felvett hibalistában szereplő tételek javítása után a műszaki átadás zárásának várható időpontja 2018.12.19 – tájékoztatott bennünket a kivitelező KÉSZ Kft.

Tovább olvasom

Közélet

Nehézkes Mária napja: ismét egy aratóünnep

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Várkonyi Balázs írása.

Tovább olvasom

Hírzóna

Ingyenes nyaralást kapnak a kereskedelmi dolgozók

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Tatai-tó partján álló színvonalas nyaralóházat ingyenes használatra anonim magánszemélyek ajánlották fel.

Tovább olvasom

Közélet

Ennyire megosztja a szegedieket a rakpart lezárása

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A fiatalok közül sem mindenki támogatja a lezárást, de akad olyan autós, aki szerint ki lehet bírni, ha nem autózhat arrafelé. Megkérdeztük a szegedieket, hogy mit szólnak a városvezetés legújabb ötletéhez. Íme a válaszok.

Tovább olvasom

Aktuál