Szijjártó: az ENSZ migrációs csomagja Európa elárulása

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Budapest, 2018. szeptember 12. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart a Sargentini-jelentés kapcsán a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2018. szeptember 12-én. Balra Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelõs államtitkár. Ezen a napon megszavazta a magyar jogállamisági helyzetrõl szóló különjelentést az Európai Parlament (EP), a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselõk a dokumentumot. MTI Fotó: Illyés Tibor

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1-en adott interjút. Itt azt mondta, hogy az ENSZ migrációs csomagja Európa elárulása, és rávilágított arra is, hogy szoros az összefüggés a migráció és a terrorfenyegetettség között.

Az ENSZ migrációs csomagja az illegális migráció legalizálását jelenti, és azt akarja ráerőszakolni Európára, hogy a migráció alapvető emberi jog, és ez a legjobb dolog, ami valaha történt az emberiséggel – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában azt mondta, újabb biztonsági kockázatot jelent Európa számára, mert szoros az összefüggés a migráció és a terrorfenyegetettség között. Egyre több ország ismeri fel, hogy a paktum fenyegetést jelent a számára; Magyarország mellett az Egyesült Államok már a tárgyalási szakaszban bejelentette, hogy nem fogadja el, és most Ausztria is kezd kihátrálni a paktumból – közölte.

Eredményes a Keleti Nyitás politikája

A miniszter a napokban tett kínai látogatásával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy eredményes a kormányzat keletinyitás-politikája, a legfőbb célok teljesülni látszanak. A leggyorsabban fejlődő ázsiai országok, ha európai beruházásokat terveznek, egyre inkább Magyarországban gondolkodnak. A másik cél pedig az volt, hogy Közép-Európából, arányait tekintve Magyarország exportálja a legtöbb árut Kínába.

Az elmúlt évben már megközelítette a 2,8 milliárd dollárt a Kínába irányuló magyar export, most pedig öt újabb, tejtermék, bor és kerámiaáru kiviteléről, valamint napelemerőmű és szennyvíztisztító közös építéséről szóló szerződést írtak alá kínai partnerekkel – ismertette. Szijjártó Péter a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában beszámolt arról, hogy osztrák partnereivel áttekintették a magyar-osztrák közúti határátkelők használatának kérdését.

Az erről szóló magyar-osztrák államközi szerződésben 55 határátkelő pont szerepel, amelyek közül 48 esetében „jöhet szóba” a gépkocsiforgalom. Ugyanakkor a 48 közül magyar oldalról valójában csupán 39 közelíthető meg autóval, a 39-ből pedig csak 3 aszfaltozott és 7 földút lezárása merült fel. Magyarországon a helyi közösségeknek az az érdekük, hogy ezeken az utakon a jövőben is lehessen autóval közlekedni, de az osztrák gazdák is használják ezeket. A jövő héten ezért Kismartonban összeül egy osztrák-magyar munkacsoport a probléma megoldása érdekében – mondta Szijjártó Péter.

Előző sztori

Célzottan likvidálják a terroristák a keresztényeket Egyiptomban

Következő sztori

Brutálisan megerőszakoltak a migránsok egy svéd házaspárt