Közélet

Szabó Bálint: a Szeviép-ítélet maga alá fogja temetni a városvezetést

Szabó Bálint: a Szeviép-ítélet maga alá fogja temetni a városvezetést

2018. november 20., kedd
Szabó Bálint: a Szeviép-ítélet maga alá fogja temetni a városvezetést

A Szeviép-károsultak jogi képviselője feljelentést tesz csődbűntett, pénzmosás és bűnpártolás gyanúja miatt Ujhelyi István ex-sofőrje ellen a keddi ítélethozatal után. Szabó úgy véli, sokan bele fognak bukni a Szeviép-ügybe.

"Győzött az igazság. A mai napon a Szegedi Járásbíróság ítéletével igazságot szolgáltatott a Szeviép-ügy 516 károsultjának, akiket a szegedi nagyberuházásokkal megloptak" – mondta keddi sajtótájékoztatóján Szabó Bálint, a Szeviép-károsultak jogi képviselője a per első fokú ítélethirdetése után kedden. A jogász úgy fogalmazott, hogy

a Szeviép-ügy Szeged legjelentősebb gazdasági és politikai bűncselekménye. Ma eldőlt egy olyan jelentős dominó a szegedi közéletben, amely maga alá fogja temetni a jelenlegi szegedi városvezetést

– jelentette ki. "Egyetlen egy kérdésre nem kaphattunk választ ebben az eljárásban, méghozzá hogy hol a pénz" - mondta.

Hol a pénz? Ujhelyi sofőrjét is előveszik

Ujhelyi István a most első fokon börtönre ítélt egyik Szeviép-vezérrel.

"A mai ítélet megalapozza azokat a további eljárásokat, melyeket már korábban is kilátásba helyeztünk. A Szeviép-károsultak nevében ezúton is szeretném bejelenteni, hogy az eltűnt, ellopott, a csődbűncselekménnyel eltüntetett pénzek nyomába eredünk és büntető eljárást kezdeményezünk első körben az Ujhelyi istván volt sofőrjének, a Biztonsági Üzem Kft-nek bűncselekménnyel átadott közel félmilliárd forint vonatkozásában" – jelentette be Szabó, majd hozzátette, hogy az önkormányzatot átiratban kérik, hogy állítsanak fel a Szeviép-ügyben önkormányzati vizsgálóbizottságot. A jogász szerint baloldali politikusok mellett akár ellenzéki politikusok is belebukhatnak majd az ügybe.

Szocialistákhoz vándoroltak pénzek - állítja Szabó

Botka László a most első fokon börtönre ítélt Szeviép-vezérekkel

Újságírói kérdésre Szabó azt válaszolta, hogy teljesen egyértelmű, hogy a szocialistákhoz vándorolt a pénz.

"Nem csak én állítom, hanem a bíróság is, amely szerintem nem mentes Botka László befolyásától, ennek ellenére a bíróság is most már ezt állítja"

– fogalmazott. "Nem tudjuk máshogy értelmezni azt a 428 millió forintot, amely Ujhelyi István egykori sofőrjének cégéhez került, aki most is jelentős tisztségviselő az önkormányzaton" – részletezte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.