Sport

Pick Szeged bravúr a javából

Pick Szeged bravúr a javából

2018. november 24., szombat
Pick Szeged bravúr a javából

33–32-es győzelemmel szakította meg a Mol-Pick Szeged a PSG hibátlan szériáját. Alilovic extázisban védett a mérkőzés elejétől a végéig.

Büntetővédéssel és négy góllal kezdtek a szegediek, s a lendületük bő tíz percig kitartott. Az első félidő közepén úgy tűnt, a magyar csapat támadójátékának és védekezésének ellenszerét is megtalálták a vendégek, de mivel Mirko Alilovic remekül védett, együttese ismét ellépett három találattal (13-10).

A spanyol Jorge Maqueda a 23. percben már a második kiállítását kapta, ráadásul a szlovén Mario Sostaricot vérző fejsérülés miatt elveszítették a házigazdák, akik ritkán vállalkoztak egészpályás lövésre, amikor ellenfelük kapuja üres volt, és akkor sem mindig jártak sikerrel. A hajrában ismét kőkeményen védekezett a magyar csapat, és bár néhány akciót elhibázott, a szünetben két góllal vezetett. A második felvonás elején előbb felzárkózott a PSG, majd Alilovic sorozatban újabb három bravúrt mutatott be (22-20). Egy 5-1-es sorozat végén már öt gól volt a különbség, ekkor a franciák támadásban rendre levitték a kapusukat, hogy létszámfölényt teremtsenek. Az 50. percben a német balszélsőjük, Uwe Gensheimer piros lapot kapott durva szabálytalanság miatt.

Tíz percen keresztül felváltva estek a gólok, majd az elhibázott szegedi támadásokat kihasználva a vendégek felzárkóztak (32-31). Stefan Sigurmannsson 51 másodperccel a vége előtt a nyolcadik büntetőjét is értékesítette, Mikkel Hansen pedig ugyancsak hétméteresből beállította a végeredményt. Az először alulmaradt PSG egyszer sem vezetett a meccsen. A hét sikerrel, egy döntetlennel és egy vereséggel rendelkező Szeged szerdán a német Flensburg-Handewitt, az öt győzelemmel és négy vereséggel álló Telekom Veszprém pedig jövő vasárnap a címvédő francia Montpellier HB ellen játssza idei utolsó meccsét a BL csoportkörében.

MOL-PICK Szeged - Paris Saint-Germain (francia) 33-32 (16-14)

Férfi kézilabda, VELUX EHF Bajnokok Ligája, B csoport, 9. forduló. Szeged, újszegedi sportcsarnok. Vezette: Gubica, Milosevic (horvátok). MOL-PICK Szeged: Alilovic - Sostaric, Maqueda 2, Canellas 4, Bánhidi 3, Zsitnyikov 2, Sigurmannsson 11/8. Csere: Blazevic, Balogh 3, Gaber 3, Bombac, P. Rodríguez 1, Bodó 4. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor. PSG: Omeyer - Kounkoud, Rémili 8, V. Morros, H. Toft 6, Sagosen 6, Gensheimer 4. Csere: Corrales (kapus), M. Hansen 4/1, L. Karabatic, Stepancic, Abalo, Dourte 1, Keita 3. Vezetőedző: Raúl González. Hétméteres: 8/8, ill. 4/1. Kiállítás: 8, ill. 6 perc.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.