Sport

Nehezen ugyan, de nyert Dániában a MOL-Pick

Nehezen ugyan, de nyert Dániában a MOL-Pick

2018. november 11., vasárnap
Nehezen ugyan, de nyert Dániában a MOL-Pick

A MOL-Pick Szeged három góllal győzött vasárnap a dán bajnok Skjern HB otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában.

A vendégek keretéből ezúttal a cseh jobbátlövő, Stanislav Kasparek maradt ki. Thomas Mogensen vezérletével jól kezdtek a hazaiak, de a Szeged tartotta a lépést, szoros állás és nagy küzdelem jellemezte az első negyedórát. Először a 16. percben alakult ki egygólosnál nagyobb különbség a csapatok között (10-8), ráadásul Bánhidi Bence hamarosan megkapta második kiállítását. A magyar bajnok öt percig nem talált be, a Skjern rendszerint levitte a kapusát, ezzel támadásban létszámfölényes helyzetet teremtett, és már néggyel is vezetett, a szünetben pedig egy találat volt az előnye (15-14). A szegediek időnként támadásban és védekezésben sem nyújtottak olyan jó teljesítményt, mint az eddigi mérkőzéseik többségén, viszont a csereként beállt kapus, Mirko Alilovic fontos védéseket mutatott be. A második félidő elején a vendégek - 5-4 után - ismét vezettek, majd a játékvezetők - talán túlságosan szigorúan - azonnali piros lappal kiállították Thomas Mogensent. A 44. percben már a magyar csapat vezetett négy találattal (18-22), ekkor a Skjern időt kért, de a szegediek a továbbiakban is jól használták ki az üres kapus helyzeteket. Nyolc perccel a vége előtt Juan Carlos Pastor kért időt, mert egy 3-0-s szériával felzárkóztak a házigazdák, majd egyenlíteniük is sikerült (25-25), mivel ellenfelük hat percig nem volt eredményes. A rendkívül izgalmas hajrában Bánhidi Bence döntötte el a meccset, majd Joan Canellas állította be a végeredményt. A hazaiak legeredményesebb játékosa Anders Eggert volt hat góllal. A szegediek jövő vasárnap hazai pályán folytatják szereplésüket a BL csoportkörében, ellenfelük ismét a Skjern lesz, a Telekom Veszprém pedig szombaton a svéd IFK Kristianstadot fogadja. A szegedieknek egy vereség mellett ez már a hatodik sikerük volt a BL mostani idényében.

Velux EHF Férfi Kézilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 7. forduló, B csoport:

Skjern HB (dán) - MOL-Pick Szeged 26-29 (15-14) ---------------------------------------------- a Szeged gólszerzői: Sostaric 6, Canellas 5, Sigurmannsson, Bánhidi, Maqueda 3-3, Källman, Balogh Zs., Zsitnyikov 2-2, Bodó, Gaber, Bombac 1-1 MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.