Közélet

Több kormányablakot és egyszerűbb ügyintézést ígér a kormány

Több kormányablakot és egyszerűbb ügyintézést ígér a kormány

2018. október 17., szerda
Több kormányablakot és egyszerűbb ügyintézést ígér a kormány

Tuzson Bence, a közszolgálatért felelős államtitkár Szegedre látogatott, és a kormány közigazgatási terveiről adott tájékoztatást.

Az államtitkár Dr. Juhász Tünde, a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetőjének meghívására érkezett szerda délelőtt a városunkba. Tuzson Bence egy rövid sajtótájékoztatót és egy előadást is tartott a 2018 – 2022 közötti kormányzati ciklus közigazgatási fejlesztés terveiről. A sajtótájékoztatón az államtitkár elmondta, hogy három fő céljuk van. A családok támogatása, amibe beletartozik a gyermekvállalás népszerűsítése, és ezzel a népességnövekedés elérése, illetve a gazdaság és a kultúra fejlesztése. Tuzson Bence elmondása szerint a kormányhivatalok fejlesztése ezek mindegyikére kihat. Az államtitkár ehhez még azt is hozzátette, hogy a magyar falvak megtartó ereje szintén ugyanilyen fontos, valamint szintén mindegyik témában jelentős.

„Senki sem kerülhet azért hátrányos helyzetbe mert máshol él.”

- fogalmazott Tuzson Bence. Azzal próbálják azt megakadályozni, hogy a falvakban élőket hátrányok érjék, hogy az eddigi 295 kormányablak mellé még további kormányablakokat hoznak létre, valamint a mobil kormányablakokat szeretnék eljuttatni az ország minden egyes szegletébe. A további kormányablakok létrehozásán kívül még az ügyintézések egyszerűsítésével is fejleszteni szeretnék a közigazgatást.

„700 olyan ügytípus van, amiben előrelépést szeretnénk elérni.”

- mondta az államtitkár. A kormányhivatalnál intézhető ügyeket nem pusztán egyszerűsíteni fogják, hanem azokat, melyek kiszervezhetőek, más intézményekhez irányítják, ezzel a sorban állásokat megszüntetve, és az emberek életét könnyebbé téve. Az ügyekkel kapcsolatos egyszerűsítéshez még az is hozzátartozik, hogy azon eljárásoknál, amiket eddig csak több lépésben lehetett elintézni, az a cél, hogy egyetlen felkereséssel és beadvány benyújtásával az ügyek végére lehessen jutni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.