Egyetem

Az SZTE is tagja a Mesterséges Intelligencia Koalíciónak

Az SZTE is tagja a Mesterséges Intelligencia Koalíciónak

2018. október 11., csütörtök
Az SZTE is tagja a Mesterséges Intelligencia Koalíciónak

A koalíció, melynek a Szegedi Tudományegyetem is tagja, azzal a céllal jött létre, hogy Magyarország Európa élvonalába kerüljön, fontos tagjává válva a nemzetközi mesterséges intelligencia közösségnek. Palkovics László miniszter hangsúlyozta, a koalíció magalapításában ölt testet Magyarország válasza a mesterséges intelligencia generálta kihívásokra, platformot teremtve az ezen területen dolgozó szervezetek együttműködéséhez.

Megalakult a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció) Balatonfüreden. A rendezvényen a Szegedi Tudományegyetemet Prof. Dr. Kónya Zoltán tudományos és innovációs rektorhelyettes képviselte. A mintegy 70 magyar és nemzetközi céget, egyetemet, tudományos műhelyt, szakmai- és közigazgatási szervezetet magába foglaló tömörülés célja, hogy Magyarország Európa élvonalába kerüljön, fontos tagjává válva a nemzetközi mesterséges intelligencia közösségnek. Az MI Koalíció alapítóinak szándéka, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányát és kereteit. A koalíció részt vesz Magyarország MI stratégiájának kialakításában, illetve az MI elterjedésével összefüggő társadalmi és gazdasági hatások elemzésében - fejtette ki a Digitális jólét program (djp) szakmai vezetője, Gál András Levente. Hozzátette: a koalíció működését, melyhez további 20 szervezet jelezte csatlakozási szándékát, a Digitális jólét program biztosítja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.