Közélet

Szeged nyerte el az Európai Bizottság közlekedésfejlesztési díját

Szeged nyerte el az Európai Bizottság közlekedésfejlesztési díját

2018. szeptember 26., szerda
Szeged nyerte el az Európai Bizottság közlekedésfejlesztési díját

Szeged nyerte el idén az Európai Bizottság egyik, a fenntartható városi közlekedés fejlesztéséért járó elismerését, a Civitas Legacy Award-ot - közölte Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester szerdán a csongrádi megyeszékhelyen.

A politikus sajtótájékoztatóján elmondta, a díjat az a település kaphatja meg, amely hosszú távon fölhasználja a városi közlekedésben Európa-szerte kidolgozott innovatív megoldásokat. Szeged 15 éve tagja a fenntartható közlekedéssel foglalkozó 320 tagú Civitas hálózatnak, és létrehozta a téma iránt érdeklődő magyar települések szervezetét is - közölte az alpolgármester.

Az elismerésre pályázatot kellett beadni, amelyben bemutatták a megvalósult infrastrukturális fejlesztéseket, köztük a villamos- és trolibuszhálózat csaknem 30 milliárd forintos költségvetésű korszerűsítését, a kerékpárút-hálózat és kerékpártárolók számának bővítését, valamint az olyan szolgáltatásokat is, mint a Magyarországon elsőként a teljes flottán bevezetett érintőkártyás fizetési megoldás és ingyenes wifi - tudatta Nagy Sándor.

A város jelenleg is részt vesz több európai programban, a többi közt vizsgálják, miként lehet akkumulátoros trolik segítségével olyan területeket is bekapcsolni a tömegközlekedésbe, ahol nincs felsővezeték-hálózat - tette hozzá a politikus. Az alpolgármester hangsúlyozta, a fejlesztéseknek a szegedi közlekedésben érezhető és számokban is kimutatható hatása van. A magyar nagyvárosok közül a legalacsonyabb, 23-24 százalékos a személygépkocsit használok aránya, miközben 37-38 százalék a tömegközlekedést, 17 százalék a kerékpárt választja. A mobiltelefonok adatainak feldolgozásával végzett kutatás alapján a szegediek töltik el a legkevesebb időt dugóban a magyar nagyvárosok közül. Az év első nyolc hónapjában pedig növekedett a tömegközlekedés díjbevétele, úgy, hogy a viteldíjak nem emelkedtek.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.