Írjon nekünk

Hírzóna

Szakemberek és érintettek beszéltek a munkaerőpiac helyzetéről

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

 

 

 

 

 

 

 

A Csongrád Megyei Gazdaság- és Foglalkoztatás Fejlesztési Együttműködési Program (TOP-5.1.1-15-CS1-2016-00001) Paktum Partnerségi Fórum ülésén közérthetően és érdekes megvilágításból beszéltek a munkaerőpiacot érintő helyi témákról.

Gyarmati Zoltán a Megyei Paktumiroda vezetője hétfő délután az önkormányzat épületében egymás után mutatta be az előadókat. Először Budai László, a Csongrád Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályvezetője röviden összefoglalta a munkaerőpiaci projektet, illetve, hogy az merre halad, majd őt követték a különböző személyes beszámolók.

Elsőként Szűcs Petra, az ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézetnél dolgozó,három idegennyelvet beszélő junior projekt menedzser a saját generációjáról, és önmagáról mesélt. Lendületessége és kitartása mindenkinek ösztönző lehet. Ugyanis a fiatal lány nem csak a kutatóintézetnél dolgozik, hanem végzős nappali tagozatos egyetemi hallgató Budapesten és rúdfitneszt is oktat Hódmezővásárhelyen. Ez utóbbival egész szép eredményeket ért már el. Amellett, hogy már nemzetközi megmérettetéseken is részt vett, országosan második helyezést ért el a sportágban.

Szűcs Petra egy igazi energiabomba, de úgy véli, ez az egész generációjára jellemző.

Azzal kapcsolatban, hogy külföldön, vagy itthon lehet-e jobban érvényesülni, Szűcs Petra a következőket gondolja.

„Jelenleg úgy érzem, olyan színvonalon tudok megélni itthon, ahogy szeretnék, ezért az anyagiak miatt biztos nem mennék külföldre, de szerencsére egy olyan ösztöndíj program részese voltam, amiben volt lehetőségem kilátogatni. Ezt egyébként, mindenkinek ajánlom, mert tapasztalatszerzés céljából egyszer mindenkinek ki kéne mennie külföldre.”

– mondta Szűcs Petra.

A fiatal munkavállaló lány életútbeszámolóját Krémer Csaba, a PC Trade Systems Kft. operatív vezetőjének prezentációja követte. Az informatikai cég operatív vezetője mindenekelőtt a múltjukat mutatta be.

2013-ban, mikor a cég létrejött még csak 13 emberrel dolgoztak és csak kiskereskedelemmel foglalkoztak. 5 év alatt sokat fejlődtek. Azóta már 58 fő dolgozik náluk és már 3 üzletágban is jelen vannak.

A fenti adatok jól mutatják, hogy a munkaerő szerzéshez és megtartás terén jelentős eredményeket ért el a PC Trade Systems Kft.

Krémer Csaba azt is elárulta, hogy sikerült ez eddig nekik. Beszámolója szerint alkalmazkodtak a fiatal generációkhoz. A Facebook és Instagram oldalak fontosságáról sem feledkeztek meg, de mindenekelőtt a piacképes fizetést látja az egyik legjobb munkaerő megtartó eszköznek.

A cégvezető a prezentációja végén azt is megemlítette, hogy szerinte mi az egyik legsúlyosabb probléma jelenleg a munkaerőpiacon.

„A fiatalok sokszor motiválatlanok és többségük még önmagát keresi. Ehhez tudni kell alkalmazkodni, és ezeket a problémákat sürgősen meg kell oldani”

– tudatta a fórum közönségével Krémer Csaba.

A fórum következő előadója szintén egy fiatal volt, de már az építőipar területéről. A Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában tanuló diák, Szániel Imre szobafestő szeretne lenni. Ahogyan ő fogalmazott, már régóta tudja magáról, hogy nem egy irodában ülő fajta, ezért döntött egy olyan szakmunka mellett, ami jól is fizet, és kihívásokra is lehet benne lelni.

A szobafestőnek tanuló diák is szeretne külföldön tapasztalatokat szerezni.

Bár azt megjegyezte, hogy a külföldi munkalehetőségek kalandvágyból vonzzák, de abban biztos, hogy először papírt szeretne szerezni a szakmájáról.

Az esemény utolsó felszólalójaként a munkaerő közvetítő Randstad Hungary Kft. egyik munkatársa, Klebniczki Márta foglalta össze az addig hallottakat és tette hozzá saját meglátásait, melyek szerint a PC Trade Systems Kft. egy követendő példa lehet a többi cégvezető előtt is.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Kommentek

Hírzóna

Erre számítsunk a hétvégén a megye határátkelőin

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mindenhol várakozni kell minimum harminc percet.

Tovább olvasom

Hírzóna

Omega-kiállítás nyílik Szentesen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

A látogatók az Időrablók című nagylemez 3,65 méteresre nagyított borítóján keresztül léphetnek be a kiállítótérbe.

Tovább olvasom

Hírzóna

Egyre kevesebb a gyermekeknek szóló tévéreklám

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

A legtöbb új reklámot az általános szórakoztató csatornák szerkesztették adásba, például a Viasat 3, a Cool Tv vagy a Comedy Central.

Tovább olvasom

Aktuál