Írjon nekünk

Hírzóna

Ismét megtartják a Szobori búcsút Ópusztaszeren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Vasárnap rendezik a Szobori búcsút az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, az ünnepen a monostor romjai között tartott szentmisén adják át a Szer Üzenete-díjat, majd a gabonatermesztéshez és -feldolgozáshoz kapcsolódó tematikus programok várják a vendégeket, délután pedig ügyességi versenyen mérhetik össze tudásukat a lovas kocsival érkezők – tájékoztatta Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője az MTI-t.

Az 1896-os millenniumi évben megépített Árpád-emlékmű mellett első alkalommal 1897. augusztus 8-án rendeztek búcsút a honfoglaló magyarok vezérének tiszteletére. Az emlékmű az ezt követő években országos jelentőségű nemzeti búcsújáróhellyé vált. Az első világháború alatt a látványos ünnepségek szüneteltek, az 1919-es forradalom eseményei pedig gátolták a szobor körüli évenkénti búcsújárást. A búcsú a harmincas években éledt újjá, s időpontja augusztusról szeptemberre került át. A búcsújárásnak a második világháború vetett véget.

A Szobori búcsú eredeti üzenetével több mint egy évtizede, 2007-ben, Árpád halálának 1100. évfordulóján éledt újjá. Ebben az évben Szer Üzenete néven az Emlékpark díjat alapított. A monostor romjai között bemutatott püspöki szentmisén adjuk át évről évre az elismerést, olyan magyar embereknek, akik életükkel, munkájukkal Szer üzenetét – hit, megmaradás, hűség, hazaszeretet – juttatják el az emberekhez.

Vasárnap a környékbeliek fogatokon, kordékon, lovas kocsikon érkeznek a búcsúra. Az ünnep alkalmából kitárul a székelykapu és ingyenes programokkal várják a kikapcsolódni, ünnepelni vágyókat. Az ünnepi szentmisét követően honfoglalás-kori lovasbemutatót tartanak, a skanzenben kemencés finomságok sülnek, patkolókovács tart bemutatót, kipróbálható a kézimalmos-őrlés, a szélmalmok történetéről szerveznek előadást, a gyerekeket pedig öko játszóház fogadja. Ezt délután a lovas kocsik ügyességi versenye követi a nagyréten, majd kiderül, hogy a zsűri melyik fogatot találta a legszebbnek.

(MTI)

 

Tovább olvasom

Hírzóna

Nyolc törvényjavaslatról tárgyal a parlament

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az Országgyűlés csütörtökön a tavalyi költségvetés zárszámadásának tárgyalásával folytatja munkáját.

Tovább olvasom

Hírzóna

Eltűnt nagymágocsi férfit keresnek a szentesi zsaruk

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A 48 éves Virág Béla október 16. óta nem adott életjelet magáról.

Tovább olvasom

Hírzóna

Makón folytatódnak a gazdaság- és turizmusélénkítő fejlesztések

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mondta Farkas Éva Erzsébet polgármester.

Tovább olvasom

Aktuál