Közélet

Ákos ismét varázsolt Szegeden

Ákos ismét varázsolt Szegeden

2018. augusztus 24., péntek
Ákos ismét varázsolt Szegeden

Az idén 50 éves énekes teltházas koncertjén korosztályok buliztak együtt.

Hogy mitől rendkívüli egy Ákos koncert? A választ tegnap este kaphatta meg az, aki nyitott szemmel járt a SZIN csütörtöki nagykoncertje előtt. Merthogy "Ákosra" együtt jött szülő és gyerek, majd a színpad közelében elváltak, az ifjúság ment az első sorokba, a szülők pedig hátul megállva várták a showt. A showt, amire mondhatjuk, hogy semmi újat és rendkívülit nem hozott; a showt, ami ugyanolyan volt, mint amit megszokhattunk az utóbbi két és fél évtizedben. Mielőtt bárki arra gondolna, hogy ez egy unalmas haknira utal, jeleznénk: ez továbbra is a legprofibb magyar zenei produkció.

Az Ákos produkció korábban is komoly hangsúlyt fektetett arra, hogy mind hangzásban, mind látványban a nemzetközi "mezőnyben" is életképes koncertet és turnét adjon a rajongóknak. Ez most sem volt másképp. A fénytechnika olyan pluszt ad látványba a zene mellé, ami az elsőtől, az utolsó sorig átjön a közönségnek. A hangtechnikát sem érhette kritika – nem úgy mint a SZIN többi nagyszínpados koncertjén.

Ákos pedig nem változott semmit az évek során, mégis mindig azt érezni: ez egy teljesen új, más mint eddig volt. Az energia, ami a színpadról jön, az semmiképpen nem egy 50 éves embert sejtet a mikrofonnál, az átkötő szövegek olykor egy önálló estet is kitennének. Hiába "dúdolja halkan", vagy énekli hangosan valaki Ákos akár 20 éves szerzeményeit, az élmény minden turnén új, köszönhetően az átformált hangzásnak, ami nem egy esetben a dal mondanivalójában is máshova rakja a hangsúlyt.

A koncert repertoárja alkalmas volt a múltidézésre, egy stílus kirándulásra, de legfőképpen egy közös éneklésre és bulira idősnek és fiatalnak. Erre a két órára eltűntek a korosztályok és korkülönbség egy kortalan előadónak köszönhetően.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.