Írjon nekünk

Gazdaság

Több, mint 800 diák regisztrált eddig a Nyári diákmunka programban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

A nyári iskolaszünetben sok diák keres munkát, az állam most ebben nagy segítséget nyújt, mind a dolgozni vágyó fiataloknak, mind munkaerőt kereső cégeknek.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal (CSMKH) „Nyári diákmunka” programban idén újdonság, hogy a munkát kereső diákok idén már a mezőgazdaságban és a vendéglátásban is kipróbálhatják magukat.

Dr. Juhász Tünde kormánymegbízott emellett az újdonság mellett még azt is megemlítette a kedd délelőtti programról szóló sajtótájékoztatón, hogy a kormány ezzel a 16 és 25 év közötti nappali tagozatos diákok álláskeresését segíti elő. Így bár az egyetemistáknak is rengeteg lehetőséget kínálnak, akiknek egy nyári munka nagy segítség lehet a tandíjaik kifizetésében, mégis inkább a középiskolások keresnek náluk nagyobb számban rajtuk keresztül állást.

A megyénkben a mezőgazdaság meghatározó ágazat, a vendéglátás pedig egy örök szakma, ami bár hálás, nagyon sok feladattal jár. – mondta Dr. Juhász Tünde arról, hogy a nyári munka programjuknak miért fontos az ágazat kiegészítése.

A Lesz Degesz Tésztaház étteremben tartott sajtótájékoztatón az étterem dolgozói is megerősítették azt, hogy a nyár a vendéglátásban olyan időszak, amikor több munkaerőre van szükségük, így a program sokat segít nekik.

Arról, hogy melyek azok a szakmák, amikben a diákok a legtöbbet kereshetik a kormánymegbízott azt tudta mondani, hogy nehéz meghatározni, mert erősen behatároltak a területek, ahol alkalmazásba kerülhetnek a fiatalok. A CSMKH szakemberinek meglátása szerint viszont azok a munkák, amik szakképesítést igényelnek egyértelműen jobban fizetnek.

A programba eddig több, mint 800 diák regisztrált, mint munkakereső, munkáltatói részről pedig 30-nál is több vendéglátó egység keres diákokat, mint munkaerőt. E mellé a számadat mellé még azt is hozzátették, hogy a mezőgazdasági rész iránt viszont kisebb az érdeklődés, bár a cégeknek lenne igényük a diákmunkára, de a nehéz fizikai munkák iránt kevés diák érdeklődik.

A szegedi diákoknak munkakeresés szempontjából nem csak a Kormányhivatal létezik, mint lehetőség. Számos iskolaszövetkezőt és munkaközvetítő cég létezik, amiken keresztül állást találhatnak a fiatalok.

Fotó: Veréb Simon

A legjobban fizető diákmunkák Szegeden

A Biztos Kész Diák Iskolai Szövetkezetnél a legmagasabb fizetést egy gyorséttermi munka ígéri. Itt akár 1540 forintot is kereshet egy diák óránként.

A második legjobban fizető állást egy telekommunikációs cégtől kaphatjuk. Ezt az állást már a Meló-Depón keresztül szerezhetjük meg. Ők óránként 1400 forintot ígérnek.

A még szintén dobogós helyezést elérő fizetést ugyanezen cégen keresztül, ugyanannál a telekommunikációs cégnél találni. Adatrögzítői munkáért 1250 forintot adnának óránként.

A három legjobban fizető állás után még találni párat, amik 1000 forintos órabért adnának. Leginkább ezek is az irodai munkakörbe tartoznak, de olyanok is akadnak, ahol a diákoknak ennyiért takarítania kéne, vagy ruhazsákokat pakolnia.

Kommentek

Gazdaság

Több pénzt fizetnek a Szeviép-ügy kárvallottjainak

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

További 59 főt kártalaníthatnak 1,3 milliárd forint értékben.

Tovább olvasom

Hírzóna

Jó hírt közölt az autósokkal a Mol

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

Öt forinttal csökkent az üzemanyagok ára.

Tovább olvasom

Hírzóna

Elkezdődik Simicska Lajos érdekeltségeinek értékesítése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nyerges Zsolt vásárolja fel a vállalkozó üzletrészeit.

Tovább olvasom

Aktuál