Közélet

Főzőtábort szerveznek a sándorfalvi gyerekeknek

Főzőtábort szerveznek a sándorfalvi gyerekeknek

2018. július 31., kedd
Főzőtábort szerveznek a sándorfalvi gyerekeknek

Augusztusban 4 napon keresztül lesz arra lehetősége a sándorfalvi gyerekeknek, hogy játékos módon tanuljanak konyhaművészetet. Ám a tábor jellemzőiből adódóan a szülőknek nem árt iparkodniuk gyermekük beíratásával, mert csak 15 főt tudnak maximum táboroztatni.

Simicz Henriett, a GastroMini Gyermek Főzőiskola alapítója elmondta, hogy a táborokat idén kezdték csak el a szervezni. Az augusztus 21-től induló táboruk viszont már a negyedik lesz, ugyanis a foglalkozások nagyon népszerűek a gyermekek és a szülők körében is. Henriett a tábort úgy írta le, mint egy vándor, oktató program, amit minden helyszínen az önkormányzatokkal, vagy a helyi művelődési házakkal közösen szerveznek meg. Ez utóbbiak adják a helyszínt, míg a főzőiskola adja az embereket és foglalkozik a tábor szervezésével kapcsolatos minden egyéb teendővel. A táborsorozat nem csupán Sándorfalvára korlátozódik. Még Tiszaszigetre is szerveznek, de a Szeged melletti településen a jövőhéten is indítanak egyet, ami viszont már betelt.

Fotó: GastroMini Gyermek Főzőiskola

A táborokat minimum 12 fő részvételétől indítják, de 15 főnél már be is telik egy táboruk. A kis létszám miatt viszont családias hangulatban, és kellemes környezetben tölthetik el a gyermekek az idejüket. Mivel egészen kisgyerekek is részt vehetnek a táborban, így ez egy fontos szempontnak mondható. Henriették 3 éves kortól 13 éves korig várják a kicsiket a táborba. A program különlegessége, hogy a táborban résztvevő gyermekek különböző gasztro-foglalkozásokon vesznek részt.

„A gyerekekkel közösen különböző ételeket készítünk, amik természetesen értékesítésre nem kerülnek. A gyerekek egy oktatás keretében megtanulják elkészíteni az ételeket, amiket a helyszínen el is fogyaszthatnak.”

Ennél azonban még többet is ad a tábor. Nem csupán a sütés főzést sajátíthatják el a kicsik. A fűszerekkel való ismerkedés mellett még illemtant is tanulnak a gyerekek.

„Most mialatt mi beszélgetünk például éppen a terítés zajlik.”

– említette példaként az illemtannal kapcsolatban Henriett. A tábor szervezőjének meglátása szerint a szülőknek is lenne arra igénye, hogy gyermekeikkel együtt forgolódjanak a konyhában, de arra sajnos se idejük és energiájuk nincs. Leginkább a tábor sikerességét Henriett ebben látja, amit egyszerre gondol sajnálatosnak is, és egy olyan tényezőnek a társadalmunkban, amin ő változtatni szeretne. A főzőiskola a táborszervezés mellett egyéb programokat is tart, melyekről az

iskola Facebook oldalán

lehet tájékozódni. Borítókép: GastroMini Gyermek Főzőiskola

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.