Írjon nekünk
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd

Hírzóna

A magyar független színházi társulatok is bemutatkoznak a szegedi Thealteren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Több magyar független színházi társulat előadása lesz látható az augusztus 3-án kezdődő szegedi Thealter fesztiválon, a kilencnapos seregszemlén a hagyományokhoz híven több tehetséges, fiatal alkotócsapat is bemutatkozik a szegedi közönségnek.

A közlemény szerint 28. alkalommal rendezi meg a szegedi MASZK Egyesület a Thealter nemzetközi színházi fesztivált. A határon túli produkciókon kívül számos magyarországi társulat számára jelent bemutatkozási lehetőséget a fesztivál. A Tünet Együttes előadása Szabó Réka rendezésében a szülés-születés elementáris élményét kísérli meg felidézni testtel, szóval és képpel. A Titkos Társulat Tóthferi című produkciójában Kárpáti Péter író és rendező a történetek kimeríthetetlen forrásához fordult: a magyar néphagyomány, a népmesék és népi legendák gazdag világához. A POSZT versenyprogramjába is beválogatott Vaterlandban Horváth Csaba koreográfus a történelmi múlt bűneivel való együttélés problémájára fókuszál. A k2 Színház A Cenci-ház című darabbal szerepel.

Visszatér Szegedre a Duna Táncműhely is, amely a fesztivál nyitó napján a Régi Zsinagógában tartja premierjét. A Képíró című előadást a fiatalon elhunyt szegedi festő, Zoltánfy István alkotásai ihlették, a produkciót Juhász Zsolt állítja színpadra. Újra a fesztivál vendége lesz a Trojka Színházi Társulás az Anna Karenina adaptációjával.

Két szegedi társulat is fellép a fesztiválon. A Homo Ludens Project Benkő Imola Orsolya rendezésében, Roskó Gábor Munkácsy-díjas festő- és szobrászművésszel karöltve az afrikai állatmeséket feldolgozó, A csillagok szívében című produkcióját mutatja be. A legkisebbeknek játssza a Barboncás Társulat a Tiszavirág című bábszínházi előadást, a Régi Zsinagóga udvarán, Kiss Ágnes rendezésében és szereplésével.

Első alkalommal érkezik Szegedre a celldömölki Soltis Lajos Színház, két előadásuk közül a tízéves kortól ajánlott Hantocska modern zenés műnépmese, másik darabjuk egy jól ismert klasszikus: a Szentivánéji álom. A Dollár Papa Gyermekei is első ízben lesz a fesztivál vendége a Tágra zárt szemek próbája című tabudöntögető produkciójával. A táncelőadások kedvelői a SÍN és Rózsavölgyi Zsuzsa 1.7 című performanszát a fesztivál zárónapján tekinthetik meg.

A fiatal alkotók közül a FAQ Színház az Izland-Magyarország című produkcióval mutatkozik be, míg Kelemen Kristóf színházi alkotó és Pálinkás Bence György képzőművész a Magyar akác című darabbal lesz jelen.  A Színház- és Filmművészeti Egyetem három előadással jelentkezik: a Dalok a földszintről című darabban Horváth Csaba harmadéves színházrendező-fizikai színházi koreográfus rendező tanítványai mutatkoznak be. A Lars Norén kortárs svéd író világhírű művéből készült Az éjszaka a nappal anyja című darabot Fehér András állította színpadra jelenlegi és frissen végzett hallgatókkal. A fesztivál programján szerepel Tárnoki Márk, az egyetem negyedéves zenés színházi rendező szakos hallgató vizsgarendezése, a Félelem és fogcsikor is.

Az Orlai Produkciós Iroda új bemutatójával, a Mi és őkkel érkezik Szegedre. A korábbi évekhez hasonlóan idén is képviselteti magát a fesztiválon a szentesi Horváth Mihály Gimnázium, idei darabjuk a Jó nagyon?! című utcaszínházi előadás.

 

Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Szegeden is látható majd a Király

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Vetítik a mozikban Elvis Presley Comeback Special című legendás, 1968-as televíziós koncertfilmjét.

Tovább olvasom

Hírzóna

Étteremben randalírozott egy férfi Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Földre lökte a pénztárgépet.

Tovább olvasom

Hírzóna

Két pakisztáni lapult egy macedón kamionban Röszkén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Nem bújtak el elég alaposan…

Tovább olvasom

Aktuál