Írjon nekünk
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd

Egészség

A gyerekek inkább megtanulnák a jelnyelvet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Weisz Fanni, a hallássérült szépségkirálynő édesanyja Léránt Ágnes, a Csend Hangja Klaszter alapító tagja Szegeden tartott érzékenyítő előadást gyerekeknek a siketekről.

A Móravárosi-Kinizsi Sportkör U9-11-es foci táborában a gyerekek Szabadi Diána siket szépségkirálynő is részese volt a programnak, ugyanis ő és Ágnes az előadásokat együtt tartják. Diána jelnyelvvel kommunikál a gyermekek felé, amit Ágnes fordít le.

Jelenleg Magyarországon 375 ezer hallássérült ember él, akik közül 75 ezer ember siket – derült ki az előadáson.

Ezen kívül pedig még arra is felhívják a gyermekek figyelmét, hogy melyek azok a szavak, amiket ma már nem illik a siketekre használni. Mindezt persze játékos formában és példákon keresztül teszik. Hogy a süket szó miért számít ma már pejoratívnak, úgy teszik közérthetővé, hogy megkérdezik a gyerekektől, hogy nekik is mondták-e már a szüleik dühükben, hogy „Miért nem felelsz? Talán süket vagy?”

A közérthetőség mellett fontos része még az érzékenyítő előadásnak, hogy aktivizálják is a közönséget. A jelnyelv használata kapcsán a kis focistáknak arra is lehetőségük volt, hogy a nevüket elmutogassák.

Dani, Nimród, és Áron élt is a lehetőséggel, és Diána segítségével jelnyelven elmutogatta hogyan hívják őket.

A focitábor kis diákjai minden egyes alkalommal, mikor játékra volt lehetőség, hevesen jelentkeztek. Egyedül akkor hagyott alább a lelkesedés, mikor egy randevú szituációt kellett eljátszaniuk. Ez utóbbiba Diána még a gyerekek edzőjét is bevonta, aki a játék keretein belül jelnyelven hívta el a siket szépségkirálynőt egy randevúra.

Léránt Ágnes 2012-ben indította ezt a programot, melyben bár megközelítik a felnőtteket is, de a gyermekeknél tartja igazán fontosnak, hogy beszélgessenek a témáról. Ágnes tapasztalatai alapján sokszor a gyermekek azok, akik okosabban állnak hozzá a siketekhez. Erre példának azt tudta felhozni, hogy a felnőttek között gyakori az a hozzáállás, hogy a siket tanuljon meg szájról olvasni. Ezzel szemben az előadáson résztvevő gyerekek a kérdésre, hogy mi lenne az első, ha siket gyermekük lenne, egyből azt válaszolták, hogy megtanulnák a jelnyelvet.

Diána a szájról olvasásról azt is elárulta, hogy rendkívül fárasztó tud lenni. Ugyanis tömegben rengeteg információ érkezik így az irányába és erősen kell koncentrálnia arra, hogy ki mit is mond pontosan. Emellett pedig az sem egy utolsó szempont a szájról olvasásnál, hogy sokan nem artikulálnak eléggé, vagy hadarnak, ami megnehezíti a szájról olvasást.

Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd
Itt kell lenned, hogy elhidd

Kommentek

Egészség

Támad a parlagfű, másodfokú riasztás lépett életbe

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az Alföld nagy részén már tartósan nagyon magas parlagfű-pollenkoncentrációra lehet számítani.

Tovább olvasom

Egészség

Szívszorító történetek állnak a szervtranszplantációk mögött

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Nyárai Gerzson riporter transzplantációról készített videója az agyhalál észlelésétől, a szervek kivételén át egészen a beültetésig nyomon követi egy emberi szerv sorsát.

Tovább olvasom

Egészség

Ilyen melegben tiltott a pörkölt és az alkohol

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

A múlt héten melegünk volt, de kiderült, hogy ez a hét még rosszabb lesz. Akár 37 fokra is számíthatunk a hét közepén, ilyen hőségben pedig nagyon kell figyelni az egészségünkre, nem szabad nehéz ételeket enni, mert az egyébként is nehezen leadható hőt tovább fokozzuk. A szakember szerint, az alkohol szintén tiltott. Kommentek

Tovább olvasom

Aktuál