Gazdaság

Nyár közepére kitehetjük a megtelt táblát Szegedre

Nyár közepére kitehetjük a megtelt táblát Szegedre

2018. június 6., szerda
Nyár közepére kitehetjük a megtelt táblát Szegedre

Szeged idén is vonzó célpont a turisták számára, olyannyira, hogy a nyár közepére már lehetetlen szobát foglalni a városban.

Ács Szilvia Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint az elmúlt 5-6 évben folyamatosan emelkedett a Szegedre látogató turisták száma és egyre többet éjszakáznak is itt. Becslésük szerint ez az emelkedés idén sem fog megállni, ebben pedig szerepe van a külünféle programoknak is.

Na, de melyek az igazán turistamágnes események?

A programok idején, mint például a Borfesztiválnál, már évek óta korlátozott számban lehet csak szállást találni Szegeden. A Szeged Napja Ünnepségsorozat 10 napjában, aminek a Borfesztivál is a része, megtelik a város és igazán élettelivé válik. Az idei fesztiválszezonra a hotelekben még van pár szabad szoba, de az ide látogatóknak nem árt iparkodniuk, mert hamar lefoglalják azokat is. Ám a nyár közepére, pontosabban július 17. és 22. között, amikor a Sárkányhajó VB-t rendezik, már nem találni szabad szálláshelyet.

Ebben az időszakban a Szegedi Szabadtéri játékokon az Úrhatnám polgár darabot láthatjuk majd, ha időben megvásároljuk a jegyünket, ugyanis azoknak már nagyjából a harmada elkelt. Amennyiben könnyedebb szórakozás után néznénk, úgy lehetőségnek megtalálhatjuk a nyár végére, augusztus 22. és 26. közé időzített, idén 50 éves SZIN fesztivált. 4 napos bérletet még tudunk venni kedvezményes áron 50 forint híján 19 ezer forint, de a 4 napos diákbérlet már elfogyott.

A népszerűségnek ára is van

Ennek a népszerűségnek viszont hátulütője is van, mégpedig az anyagiak. Ugyanis a kereslet-kínálati piacon, ha valami nagyon népszerű lesz, annak természetesen feljebb csúsznak az árai. „A szállodai árak, a magyarországi szoba átlagárakhoz viszonyítva, magasnak bizonyulnak, de a szállodák igyekeznek minél több szolgáltatással kompenzálni ezt.” – jegyezte meg Ács Szilvia az árak kapcsán. A Trivago szálláskereső oldalon, a fentebb említett időszakra már csak két elérhető szálláshelyet lehet találni, de azok ára meglehetősen borsos, ugyanis még az olcsóbb is több, mint 62 ezer forint egy éjszakára egy személynek.

Nem csak bulizni lehet nálunk, hanem csendben is lehet lenni

Bár úgy néz ki,

módosítani kell a nem túl jól sikerült

csendrendeleten, könnyen lehet, hogy ez így is csökkent majd a város népszerűségén. Hogy pontosanmilyen hatással lesz a város éjszakai életére és turizmusára a rendelet, az majd csak jövő nyáron derül ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.