Milliós jutalmat kaptak az önkormányzati cégvezetők Szegeden


Mind a tizenhárom városi tulajdonú cég vezetője nagyot kaszált, 30 százalékos prémiumot kaptak a fizetéseiken felül.
A rekorder Makrai László, az SZKHT ügyvezetője és Majó-Petri Zoltán, az SZKT igazgatója. Az éves bruttó prémiumuk 2277000 forint, mely az évi bruttó 7,5 millió forintos alapfizetésükre jön rá, vagyis ebből könnyen kiszámolható, hogy a havi bruttó fizetésük:632500 forint. Őket követi az IKV ügyvezetője, Kardos Kálmán, aki 7,2 milliós évi fizetéséhez kapott még 2160000 forint jutalmat. Neki egyébként a havi bruttó alapfizetése: 600 ezer. Öt cég vezetője, a Kóbor Balázs (SZETÁV), Szabó Mihály (Szegedi Sport és Fürdők), Németh István (Szegedi Városkép és Piac), Jávorszky Iván (Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont), Csanádi Zoltán (Szeged Pólus) egyaránt2.070.000 forint prémiumhoz jutott. Valamennyiük havi fizetése575 ezer forint. Drégelyi Zoltán, a RITEK Zrt. ügyvezetője, és Novák Gyula, az SZVMF igazgatója (havi fizetésük517-517 ezer)mintegy 1,8 milliós jutalmat kapott, illetve Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft. vezetője is, akinek havi bére félmillió forint. A Vadaspark igazgatója, Veprik Róbert 1 millió 600 ezres prémiumot kaphatott most, és havonta 450 ezer forintértdolgozik. Ács Szilvia, a Szeged és Térsége Nonprofit Kft. ügyvezetője pedig 1.080.000 forintos jutalommal térhetett haza, 300 ezreshavi fizetésén túl.