Közélet

Hazai pénzekből újulnak meg útjaink

Hazai pénzekből újulnak meg útjaink

2018. június 13., szerda
Hazai pénzekből újulnak meg útjaink

Összeszedtük, hogy melyik területek és meddig érdemes kerülni.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezúttal négy buszmegállókat is felújít. Az elmúlt 2 évben egyébként 9 buszmegállót újítottak fel, így az idei munkálatok azok folytatásának nevezhető. A felújításokra már valóban nagy szükség volt, ugyanis a nehéz buszok és a nagy forgalom miatt az útburkolatok meglehetősen elhasználódtak. Most az aszfaltos megoldás helyett bazaltbeton burkolatú megállóhelyek épülnek. Az elhasználódást is a nagy forgalom okozta, így az már a munkálatok megkezdése előtt sejthető volt, hogy fennakadásokat fognak okozni a munkák, de azoknak hatásait csak most érezni igazán, mikor már egész sávokat zártak le a városban. A négy említett helyszín, amit jobb elkerülni, ha nem akarunk dugóba kerülni:

  1. Felső Tisza-Part, Etelka sor nevű megállóhely – Tápé irányába (Tisza Palotával szemben)
  2. Felső Tisza-Part, Tabán utca nevű megállóhely – Város irányába (Hajós utca – Tabán utca között)
  3. Berlini körút, Berlini körút nevű megállóhely – Város irányába (Berlini körút 7.)
  4. Csongrádi sugárút, Tündér utca nevű megállóhely – Város irányába (Csongrádi sugárút 30.)

Bár a munkálatok már május közepén elkezdődtek, azok egészen július 31-ig tartanak majd, de szerencsénkre nem mindenhol egy időben. Májusban a Felső Tisza-Parton található buszmegállókat verték fel, június elején pedig a Berlini körúton kezdtek neki a burkolatjavításnak.

A buszmegállók mellett még egyéb utakat is javítanak a városban

A hazai forrásból megvalósuló útfelújítások keretein belül, Szeged belterületén az első ütemben az 5-ös főút Kossuth Lajos sugárút és Hajnóczy utca közötti szakasza újul meg, a második ütemben pedig a Kálvária sugárút – Gogol utca közötti rész. A felújítások összköltsége 250 millió forint és az utolsó fillérig hazai forrásból állják. A felújított utak közül egyébként a Szatymaz és Röszke felé vezető út B. Nagy László Fideszes országgyűlési képviselő közbenjárása miatt kezdődött el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.