Írjon nekünk

Közélet

B. Nagy László: „Változásra van szükség Szegeden!”

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

B. Nagy László nem szeret jóslatokba bocsátkozni, de azt borítékolta a választások előtt, hogy az ellenzék ott folytatja az új ciklusban, ahol abbahagyta. A kommunikációval nem csak ott, de a szegedi városvezetésben is baj van, éppen ezért mondja az országgyűlési képviselő, hogy változásra van szükség Szegeden is.

– Két és fél hónappal vagyunk a választások után, másfél hónapja elkezdődött a munka a Parlamentben. A választások előtt azt mondta, hogy nem sok változást remél az ellenzéktől.

– Sajnos jól láttam. Borítékoltam, hogy az ellenzéknek ugyanolyan marad a stílusa, mint a választás előtt volt. Továbbra sincs nemzetpolitikai elképzelésük, továbbra sincsenek témáik. Maradt a verbális fegyverük, hogy a parlamentben ugyanabban a stílusban, ugyanazt szajkózzák mint korábban. Egyetlen dolog változott csak, több frakció van, többet tudnak felszólalni, de a stílus, a hangnem és a tartalom maradt. Nehéz helyzetben vannak, ha a Magyarország sorsáról, a magyar jövőről kell véleményt formálniuk.

– Jövőre újabb választás lesz, kétszer szavazhatunk. Előbb az Európa Parlament összetételéről, majd jönnek az önkormányzati választások. Milyen téttel bírnak ezek?

– Azért lesz érdekes, mert eddig az Európa Parlamenti választások nem igazán izgatta a szavazókat. A legutóbbi voksolás óta viszont gyökeresen megváltozott az emberek életkörülménye Európában – nagy átalakulási folyamat van még a nagy nemzeteknél is. A tavaszi, hazai választásokon is fontos szerepet játszott a bevándorlás kérdése, a kötelező betelepítés. Európában is két ellentétes nézet áll szemben egymással, jövőre dől el, melyik útra lép az Unió. Éppen ezért úgy gondolom, hogy Magyarországon is fontos lesz, hogy milyen összetétele lesz az Európai Parlamentnek. Azt látjuk, hogy elég sok problémánk van és elég sokat veszekszünk azokkal a képviselőkkel, akik másképp látják a világot. Pont ezért lesz jelentősége, hogy milyen kik ülnek majd be az Európai Parlamentbe és fontos kérdés lesz, hogy milyen biztosok kerülnek be az európai adminisztrációba. Az önkormányzati választásokon arról döntünk, hogy kik vezessék a településeket, ki legyen a képviselője a kisebb közösségeknek. Ezt mindenki kicsit jobban magáénak érzi. Ezért mondhatjuk, hogy két nagyon fontos választás lesz jövőre.

– Szegeden kiélezett verseny várható az önkormányzati választásokon, jelenleg ellenzékben vannak a közgyűlésben a kormánypárti képviselők. Hatalmasnak tűnik a szakadék a két oldal között.

– Amióta a megnyertem a választásokat rengeteg kérdést kaptam, hogy az rendben van, hogy a választáson kétharmaddal nyert a kormányoldal, de mi lesz Szegeden, ki lesz a polgármester és hogyan tovább. Látszik, hogy foglalkoztatja a szegedieket, hogy mi lesz a városban. A legfontosabb és egy olyan nagy városban mint Szeged az egyik legjelentősebb kérdés, hogy a város vezetése tud-e, vagy akar-e párbeszédet folytatni a kormánnyal. A jelenlegi városvezetés azt kommunikálja, hogy minden rendben van, a város épül és szépül. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy ehhez az építkezésekhez, fejlesztésekhez száz százalékban kormányzati döntések juttatják a Szegedet. De ezzel nincs is baj, mert hazai és uniós források nem a politikának szólnak, hanem a városnak és a lakóknak. Van egy kettősség ami jellemzi ezen a téren Szegedet, de egészen biztos, hogy azok a városok, ahol a polgármester kommunikál a központi vezetéssel, a minisztériumokkal és kijárja a legjobb feltételeket az itt nincs meg. Ez nagyon hiányzik és ez mindig meg fog látszani a beruházások hatékonyságán és gyorsaságán. Ilyen szempontból fontos lenne, hogy legalább olyan városvezetés legyen, amelyik politikai hovatartozástól függetlenül hajlandó kommunikálni a kormányzattal. Ez most Szegeden nincs így és ez nem jó irányba vezeti a várost.

– Amikor ismét megválasztották országgyűlési képviselőnek, rögtön kijelentette, hogy szeretne párbeszédet a szegedi városvezetéssel. Sikerült ezt megvalósítani?

– Nem. Úgy érzem, hogy ők nem szeretnék az elképzelésüket megosztani, vagy segítséget kérni, mert úgy hiszik, hogy nekik ez megy enélkül is. De a kommunikáció nem csak velem ilyen- és ez a nagyobb baj. Semmi érdemi kommunikáció nincs a város jövőjével kapcsolatban ami előrébb vinné a dolgokat. Egy patthelyzet van, ami régóta tart és leszámítva a személyes egyéni érdekeket ez a városnak nem jó, független ki milyen oldalon áll. Ez hibás vezetői stílus. Mindenképpen kell valamilyen változás, valamiféle új szemlélet, mert rossz irányba haladunk. A felelősség hatalmas, mert 170 ezer ember sorsáról beszélgetünk hosszú távon.

– Ön a Fidesz elnöke Szegeden, így tenni is tud azért, hogy változzon valami. Hogyan lehet változást elérni?

– Meggyőződésem, hogy úgy tudunk választást nyerni, ha időben megtaláljuk a polgármesterjelöltet. Nekem feltett szándékom, hogy őszre meglesz. Ismerve a szegedi politikai környezetet, nem tudom elképzelni azt, hogy sikeres lehet egy olyan polgármester, akit az utolsó pillanatban mutatunk találunk meg és mutatunk be a szavazóknak. Akkor nem ő választja meg a képviselőket akikkel dolgozni szeretne a választások után, akármi is annak az eredménye. Ezért kell megtalálnunk őszre a jelöltet, át kell vennie a hatalmat és akinek meg kell szerveznie a képviselő testületébe pályázó jelölteket. Ez az egyetlen hatékony módja, hogy megnyerjük a választást.

Fárasztó kampány után kemény munka

– Belefér az idejébe egy kis feltöltődés a nyáron?

– Július végéig tart a parlamenti ülésszak. Utána öt hétig nem lesz parlament, de annyi elmaradt dolgom van, hogy nem sokat fogok pihenni és még így sem biztos, hogy mindennel végzek. De ez így van jól, mert az unalom megöli az embert. A családi elfoglaltságaim is szaporodtak, úgyhogy lesz feladatom bőven.

Kommentek

Hírzóna

Négytagú banda őrjöng éjszakánként Mindszenten

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

Hangosan bőgetik a leszakadt kipufogójú, sokszor műszaki vizsga nélküli autójukat.

Tovább olvasom

Közélet

Víz után sár az úr a Székely soron

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tisztán tartott és okosan rendezett környezettel megelőzhető lenne a szegedi utak “áradása”.

Tovább olvasom

Egyetem

Hatodik alkalommal rendezik meg a Levendula-napokat a Füvészkertben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

Június utolsó hétvégéjén.

Tovább olvasom

Aktuál