/

Tíz éves a Székely gyors – idén is Csíkszentmártonra zarándokolnak

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vonat helyett Ikarus 66-tal utaznak Budapestről Szegeden át Csíkszentmártonba Hámori Ferencék május 18-án. Idén jubilál a zarándoklat.

– Az első ilyen zarándokvonat 2008-ban 64 év után indult újra először – emlékezett vissza Hámori Ferenc. – Szimbolikus jelentőségű volt ez az út, hiszen egyszerre több mint 500 utast vitt el a csíksomlyói Mária ünnepre. Továbbá tíz évvel ezelőtt civil hozzájárulással valósult meg a Székely gyors – tette hozzá.

Azóta megújult a történelmi Magyarország legkeletibb vasúti őrháza, a 30. számú MÁV őrház, ez Gyimesbükkön található a Rákóczi vár tövében. – Ott most egy vasúti témájú kiállítás van, de most már nyilván a román vasúttársaság működteti a helyet – mondta el Hámori.

– A május 20-i programban szerepel az Úz-völgye, vagyis a Kistöltési-szoros. Itt a szegedi Meritum Kulturális és Művelődési Közhasznú Egyesület gondozza a magyar II. világháborús katonai temetőt, mert annak idején egy nagyon fontos védelmi állás volt, a szovjet betörést próbálták megakadályozni.

A program május 22-én, kedden zárul. Az út részvételi díja 59 ezer forint.

Előző sztori

Hétvégén már kapható lesz a magyar szabadföldi szamóca – helló gyümölcs

Következő sztori

Szegeden mentették meg Sára életét – a román orvosoktól akár meg is halhatott volna