Kultúra

Szelfizz te is szegedi szobrokkal

Szelfizz te is szegedi szobrokkal

2018. május 23., szerda
Szelfizz te is szegedi szobrokkal

A MAI - Monostori András Idegenvezetések szervezésében május 29-ig olyan játékon vehetünk részt, amiben ha szegedi szobrokkal szelfizünk, nem csak a kultúrát népszerűsítjük, de még nyereményhez is juthatunk.

A játék résztvevőit arra kérik, hogy készítsenek egy közös szelfit magukról, egy általuk választott szegedi szoborral. A fényképet a Facebook eseményhez kell feltölteni egy rövid indoklással, miért éppen arra a szoborra esett a választás. A játék végén, azaz május 29. után sorsolást tartanak, ahol pár nyereményt sorsolnak ki. András, a játék szervezője arra is felhívja a figyelmet a kiírásában, hogy egy-egy jó kép elkészítéséhez nem szükséges rámásznunk a szobrokra, ezzel kárt téve bennünk, vagy akár saját magunkban is, ha lezuhanunk róluk. Emellett azt is kéri még a játékosoktól, hogy a szelfik a jó ízlés határain belül készüljenek el. Az esemény apropója, hogy május 29. a magyar szobrászat napja, ugyanis ezen a napon hunyt el az egyik leghíresebb szobrászművész Izsó Miklós, akinek egyik munkáját a Dugonics téren csodálhatjuk meg. Így ha András játékán részt veszünk, a nyereménysorsoláson kívül még abban is részt veszünk, hogy népszerűbb legyen a magyar szobrászat napja. Szóval elő a telókat és nyomassuk a szobros szelfiket a kultúra jegyében!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.