Szórakozás

Itt vannak Szeged legsúlyosabb új látnivalói! (GALÉRIA)

Itt vannak Szeged legsúlyosabb új látnivalói! (GALÉRIA)

2018. május 27., vasárnap
Itt vannak Szeged legsúlyosabb új látnivalói! (GALÉRIA)

Megnyitották a Szegedi Vadaspark elefántházát. Botka László a gyerekeknek engedte át a szalag átvágásának lehetőségét. Alább a galéria a szegedi elefántokról.

Rengeteg csillogó gyermeki szem, elefánt mintás torta, és egy igazán impozáns épület, amely díszletként szolgál a Szegedi Vadaspark új lakóinak. Így nyílt meg ma délelőtt az elefántház a nagyközönség előtt. Botka László polgármester elmondta, szinte már hagyománnyá vált, hogy gyermeknapon összegyűlhetünk valamilyen különleges eseményre a vadasparkba. Az elmúlt 10 évben több mint 2 milliárd forintot fordítottak a park fejlesztésére, ennek eredményeként pedig 10 éve még csak százezer látogató volt, most pedig már kétszázezer embert köszönthetnek évente. Biztosított továbbá minden gyermeket és családot, hogy mivel látják, hogy fontos a szegedieknek a vadaspark, tovább folytatják a fejlesztését. Veprik Róbert, a park igazgatója elmondta, hatalmas dolog ez számukra, hiszen egy lélektani határt lépnek át a kis és nagy állatkertek határán azzal, hogy elefánt is látható a szegedi parkban. A megnyitó ünnepségen indiai táncosok is felléptek, illetve a beszédek után egy hatalmas, elefántokat ábrázoló tortát ehettek meg a látogatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.