Írjon nekünk

Meteor

Délutánra már kisüthet a nap

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) Szegedi állomása az ítéletidő után napsütést és 27 fokot jósol.

Az OMSZ Szeged-től úgy tudjuk, hogy ez a viharos időjárás csak a következő két-három órára lesz jellemző. Utána a Napfény városába vissza is tér a napsütés, ami 27 fokos hőmérséklettel jár majd délután, de egy rövidebb viharra még akkor is számítanunk kell.

Baktóban egyelőre még a sötét fellegek uralkodnak. – Szécsi Róbert fotója

Eddig 10 milliméternyi csapadék hullott le. Az eső mennyisége egyébként meglehetősen szélsőségesen oszlik el, ugyanis a külterületeken tegnap is 30 milliméter esett, míg a belvárosban ennél 15 milliméterrel kevesebb.

A következő napokra nézve az OMSZ még holnapra is esőt jósol, sőt még hétfőre is, de már kisebb eséllyel. Zavartalan napsütésre csupán keddtől számíthatunk, 27 – 29 fokos hőmérséklettel.

A Karasztrófavédelemtől úgy tudjuk, hogy a mai vihar károkat eddig nem okozott, ugyanis azokat leginkább az erős szél okozza, ami szerencsére a mostani viharra nem jellemző. A csapadék mennyiségéről pedig azt mondták nekünk, hogy az  egyelőre nem akkora mennyiségű, hogy komoly problémákat okozzon.

Tovább olvasom

Meteor

Egyre több napsütés vár ránk

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 3 és 8 fok között várható.

Tovább olvasom

Meteor

Hidegfront közeleg, napsütésre is számíthatunk

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán -1 és +6 fok között alakul.

Tovább olvasom

Meteor

Nincs jó hírünk: marad a ronda, borús idő

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/reichenberger rajmund.jpg

Megjelent:

Szerző:

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában -1 és +3 fok között alakul.

Tovább olvasom

Aktuál