Írjon nekünk

Hírzóna

Szabó Tímeát javasolja Karácsony Gergely a Párbeszéd frakcióvezetőjének

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Az MSZP-Párbeszéd ellenzéki kerekasztal létrehozását javasolja a többi parlamenti ellenzéki pártnak – közölte Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke hétfőn Budapesten újságírókkal. Karácsony Gergely kérdésre elmondta azt is, Szabó Tímeát javasolja a Párbeszéd frakcióvezetőjének.

Karácsony Gergely az MSZP-Párbeszéd frakcióülése szünetében, az LMP által kezdeményezett ellenzéki egyeztetés előtt elmondta, az ellenzéki kerekasztal az állampolgárok, a civil kezdeményezések és az ellenzéki pártok közös intézménye lehet annak érdekében, hogy képviselni tudják a parlamentben azt a hangot, amely ott van az utcán, a tüntetéseken és nagyon sok választópolgár lelkében is ott van.

Közölte, azért vesznek részt a megbeszélésen, mert a látszatát is szeretnék elkerülni annak, hogy a kerékkötői az ellenzék közös fellépésének az Orbán-rezsimmel szemben.
Szerinte ugyanakkor ha egy egyezetetésen érdemi előrelépést akarnak a felek, akkor az álláspontokat nem a sajtóból ismerik meg elsőként.

Úgy látta, sokkal többet kellene beszélni a parlamenten kívüli együttműködésről, arról, hogy van egy világ, amely kint tüntet az utcán és amely a változást akaró polgárok többségét jelenti.
Megjegyezte, ha az LMP felelősebben politizál, akkor talán most nem lenne ilyen égető szükség arra, hogy rendezzék a soraikat. Tóth Bertalan azt mondta, nem csinálnak semmi újat az ellenzéki pártok, ha ezen az egyeztetésen arról lesz, hogy a parlamenti tisztségviselői helyekről osztozkodnak, vagy arról, hogyan támogatják egymás kezdeményezéseit. Így nem hallják meg a csalódott választópolgárok üzenetét, miszerint az ellenzéki pártoknak egységesen kell fellépniük ebben a választási rendszerben – mondta.

Elmondta, eddig is volt együttműködés az ellenzéki pártok között az Országgyűlésben, ezért javasolják azt, hogy ne csak a parlamenten belül, hanem azon kívül is működjenek együtt.
Az MSZP frakcióvezetője is bírálta az LMP-t, mert szerinte a főváros több választókörzetében a jelöltek visszalépésével meg lehetett volna akadályozni a kétharmados többséget.

Tóth Bertalan közölte, ha csak “egy látszatbohózat” lesz az LMP által kezdeményezett egyeztetés, akkor abban nem kívánnak részt venni. “A valóságból kiindulva valós együttműködést szeretnénk” – fogalmazott.
Ez a kerekasztal nem arra szolgál, hogy megmondják a társadalomnak, mit kell tennie, hanem hogy befogadják a civil társadalom javaslatait és azt megjelenítsék az Országgyűlésben – magyarázta.
Karácsony Gergely az ellenzéki kerekasztallal kapcsolatos kérdésre elmondta, a javaslat még nincs kidolgozva, az lenne a legfontosabb, hogy azokról a témákról is tudjanak beszélni, amelyeket a Fidesz elhallgat. Ha úgy tetszik, ez egy árnyékparlament lenne – jegyezte meg. Egy másik kérdésre a Párbeszéd társelnöke közölte, Szabó Tímeát javasolja a Párbeszéd frakcióvezetőjének. Tóth Bertalan kérdésre beszámolt arról, a frakcióülésen kiosztották az MSZP-Párbeszéd között a frakciószövetségről kötendő megállapodást, azt délután megtárgyalják.

Hírzóna

Rangos versenyt nyert a szegedi Hoffmann Péter fallabdázó

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Négy év alatt másodszor nyerte meg a Romanian Open Squash elnevezésű versenyt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Az Őszi Tárlaton jártak a mozgás barátai

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A vásárhelyi Alföldi Galériában tettek látogatást a szegedi Magyar Reumabetegek Egyesülete, Domokos József Reuma Klub tagjai.

Tovább olvasom

Illegális bevándorlás

Két szkipetár tévedt el Röszkén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Tovább olvasom

Aktuál