Közélet

Gyárfás Tamást hazaengedték a börtönből - házi őrizetbe helyezték

Gyárfás Tamást hazaengedték a börtönből - házi őrizetbe helyezték

2018. április 19., csütörtök
Gyárfás Tamást hazaengedték a börtönből - házi őrizetbe helyezték

Házi őrizet elrendelését indítványozta csütörtökön a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében gyanúsítottként kihallgatott Gyárfás Tamás ellen a Fővárosi Főügyészség, ennek értelmében a volt úszószövetségi elnököt hazaengedik.

A főügyészség az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: ha az ügyészség nem előzetes letartóztatásra, hanem a gyanúsított házi őrizetének elrendelésére tesz indítványt, az őrizetbe vételt meg kell szüntetni. Ennek megfelelően a Fővárosi Főügyészség a gyanúsított őrizetbe vételét megszünteti, és kiengedéséről haladéktalanul intézkedik.

Kitértek arra is: Gy. Tamás gyanúsítotti kihallgatása miatti panaszát elutasították.Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnököt és médiavállalkozót a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kedden Budapesten fogták el, majd előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

Gyárfás Tamást - hasonlóan az ugyanebben az ügyben 2018. március 22-én gyanúsítottként kihallgatott Portik Tamáshoz - emberölésre felbujtással gyanúsítják.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.