/

Nap nap után: a nyálasság csak a legkisebb baj

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Félve ültem be a Nap nap utánra, mert attól tartottam, hogy bele fogok fulladni a nyáltengerbe, de végül ez volt a film legkisebb hibája.

A David Levithan romantikus-fantasy regényéből született film egész erős alappal rendelkezik, amiből akár egy nézhető, értelmes alkotást is meg lehetett volna szülni, ám mégsem ez történt.

A főhős „A”, egy olyan lény, aki minden egyes nap másik testben ébred, majd létezésének 16. évében megismerkedik egy lánnyal, akibe szerelmes lesz. Negatívumként már kapásból felhozható, hogy ennyivel az egész történetet le is írtam. Így ha az ember már látta a film két perces előzetesét, már el sem kell mennie a moziba, ugyanis sokkal többet 97 percben sem fog kapni, mint a 2 perces előzetestől.

Nincs karakterfejlődés, a nagy ziccereket a dráma csúcsosodására folytonosan kihagyják, a főszereplők idegesítőek, és életidegen módon reagálnak az élethelyzetekre. Az egész dög unalmas eseménysorozatra pedig rájön még egy nagy adag, csöpögős szirup.

Ilyet csak akkor képes az ember elviselni, ha a szerelem már totál elvette az eszét, vagy az előző nap volt frontális lobotómiája.

Ott kezdődnek a bajok, hogy az egyébként iszonyatos érdekes testvándorló lélek létét a főhősnő túl hamar elfogadja, mintha nem is éppen élete legfurább természetfeletti jelenségével találkozna. Majd felvetődik a nézőben, hogy ez a bizonyos „A”, hány éves is, hiszen úgy viselkedik és beszél, mint egy több ezer éves halhatatlan lény, miközben igazából csak 16 éves. A logikai bukfencet sorába még azt megjegyezném mellesleg, hogy egy ilyen lény aranybánya lenne a hírszerző ügynökségeknek, de abból nem tini-romantikus filmet forgatnának.

Még ezeken is túltehetnénk magunkat, és lehetne a Nap nap után egy viszonylagosan jó film, ha legalább a kialakított drámai szituációkat nem vágnák el a csúcspontok előtt, megúszva ezzel azt, hogy a színészeknek keményebb érzelmek kifejezésére adjanak lehetőséget.

Az érzésünk támadhat, mintha egy másfél órás bevezetést néztünk volna végig, egy sokkal izgalmasabb és érdekesebb történethez, ám mivel ahhoz végül nem érkezünk meg, hiányérzetünk támad. Emellett természetesen a film üzenetét megértjük, de az, hogy úgy fogadjuk el az embereket, amilyenek, édeskevés ahhoz, hogy egy egész estés romantikus drámát lehessen belőle forgatni.

Képek: FilmWave

Előző sztori

Elsőre cuki, de jó lesz vigyázni Dollyval

Következő sztori

A Századvég alapítvány előrejelzése szerint 2,6 százalékos lehet az infláció az idén

Legutóbbi hasonló cikkek