/

Jedlik Ányos-díjat kapott Kemény Lajos, az SZTE klinikai igazgatója

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kemény Lajos egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának igazgatója is megkapta idén a Jedlik Ányos-díjat szerdán Budapesten. A kétévente odaítélt honoris causa Jedlik Ányos-díjat Gazda István tudománytörténész vehette át.

A díjakat Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára, és Luszcz Viktor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke adta át.

Lepsényi István a díjátadón kiemelte: a cselekvő, alkotó és sikereket elérő embereket köszöntik, akik a jelen technológiai ökoszisztémájának főszereplői, kreatív műszaki alkotók, kiemelkedő feltalálók, tudósok.

Luszcz Viktor, az elismeréseket adományozó SZTNH elnöke azt hangsúlyozta, hogy a negyedik ipari forradalom eljövetelével a piacgazdaságban minden korábbinál nagyobb jelentősége van az innovációnak.

A Jedlik Ányos-díjat hagyományosan a március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan adják át minden évben a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenységért, valamint a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismeréseként. A honoris causa Jedlik Ányos-díjat kétévente adományozzák annak, aki közéleti tevékenységével, életművével jelentősen hozzájárult a hazai szellemi tulajdonvédelmi kultúra és tudatosság fejlődéséhez.

 

Előző sztori

Lopott kocsit találtak Kiszombornál

Következő sztori

Daganatot találtak a 37 éves szegedi bikini modell méhében