Politika

Átszavazás nélkül a fideszes Bartók Csaba az esélyes Szegeden

Átszavazás nélkül a fideszes Bartók Csaba az esélyes Szegeden

2018. március 7., szerda
Átszavazás nélkül a fideszes Bartók Csaba az esélyes Szegeden

Nem túlságosan jó hírt közölt a baloldali Közös Ország Mozgalom felmérése az ellenzék számára: összefogás (vagy átszavazások) nélkül Szegeden egyértelműen Bartók Csaba az esélyes a közelgő választáson - írja a felmérésre hivatkozva az Index.

A lap szerint az MSZP-s Szabó Sándor egyértelműen a legesélyesebb ellenzéki jelölt Szegeden, legutóbb is sikerült nyernie. Ám most a jobbikos jelölt annyira erős, hogy ellenzéki átszavazások nélkül a Fidesz jelöltje nevethet majd a végén. A Medián a vásárhelyi események előtt, február 1–27. között készített felmérést, amely a következő eredményt hozta:

  1. Bartók Csaba (Fidesz–KDNP) 35%
  2. Szabó Sándor (MSZP–Párbeszéd) 30%
  3. Tóth Péter (Jobbik) 21%
  4. Bodrog Zoltán (LMP) 8%
  5. Mihálik Edvin (Momentum) 6%

A portál úgy véli, hogy az ellenzék kimondottan erős Szegeden, ám a megosztottság miatt a Fidesz 35 százalékkal is behúzhatja a körzetet. Szabónak a győzelemhez szüksége van momentumos, LMP-s vagy jobbikos átszavazókra. A Közös Ország Mozgalom több forgatókönyvet vázolt fel, hogy mi történne a visszalépések esetén:

  • Ha az LMP és a Momentum visszalép, de a Jobbik nem, a Bartók–Szabó-párharc 38-38 százalék lenne.
  • Ha a Jobbik is visszalép, és egyedül Szabó marad ellenzékiként állva, akkor viszonylag sima győzelmet arathat 53-47-re.
  • Érdekesség, hogy ha a jobbikos maradna talpon, és netán Szabó lépne vissza, ő kikapna a Fidesztől 51-49-re.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.