Politika

A nőveréssel gyanúsított Juhász Péter visszalép, nem indul az Együtt elnöke egyéniben

A nőveréssel gyanúsított Juhász Péter visszalép, nem indul az Együtt elnöke egyéniben

2018. március 24., szombat
A nőveréssel gyanúsított Juhász Péter visszalép, nem indul az Együtt elnöke egyéniben

Visszalépek a jelöltségtől a Belvárosban- írta ki Facebook-oldalára Juhász Péter, az Együtt Belvárosi jelöltje. Juhász azt írja, az Együtt ezzel példát szeretne mutatni a pártoknak, én pedig személyes példát szeretnék mutatni a jelölteknek.

- Teljesen mindegy, hogy milyen pártérdek miatt nem hívják vissza pártok a jelölteiket, azzal a Fideszt segítik hozzá a győzelemhez, vagy ha így folytatják, akár a kétharmadhoz. Rendkívül káros ez a magatartás akár a kampányfinanszírozás, akár a töredékszavazatok maximalizálása, akár bármely más magasztos eszmének beállított maszlag indokolja döntésüket. Az ellenzéki jelöltek egymással szemben való indításával elárulják a közös célt, az Orbán rendszer megdöntését. Téged árulnak el, aki azt akarod, hogy vége legyen Orbán ámokfutásának - fogalmaz Juhász Péter. Juhász úgy gondolja, ahhoz, hogy kormányváltás legyen minimum 50 helyen kell koordinálni. - Az MSZP-DK a paktumuk keretében egyetlen helyen léptetett vissza jelöltet más párt javára, sehol senki mással nem koordináltak még. Az LMP két helyen, a Momentum 3 körzetben húzta vissza jelöltjeit. Ez nem koordináció, hanem a választók átverése - írja Juhász, és hozzáteszi, az Együtt immár 63 helyen nem állít jelöltet, hogy ezzel biztosítsa a Fidesz legyőzésének esélyét.   https://www.facebook.com/Juhi.JuhaszPeter/videos/1913105752095232/ 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.