Gazdaság

Bezár a dorozsmai nagybani piac, de mi áll ennek hátterében? (Frissítve)

Bezár a dorozsmai nagybani piac, de mi áll ennek hátterében? (Frissítve)

2018. január 15., hétfő
Bezár a dorozsmai nagybani piac, de mi áll ennek hátterében? (Frissítve)

Februárban már nem nyit ki a piac. A Nagybani Piac Kft. pénzügyi beszámolója alapján a cég súlyos veszteséggel zárta az óévet. Szabó Bálint jogász, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője szerint ingatlanspekuláció is állhat a bezárás hátterében. A városi önkormányzattól megkeresésünkre közölték, azért kényszerülnek bezárni a piacot, mert azt a kereskedők döntő része otthagyta, és átköltözött az új piacra, ez súlyosan érintette a régi piacot üzemeltető önkormányzati cég gazdálkodását.

– Több száz szegedi, homokhátsági és dél-alföldi család megélhetése került veszélybe a helyi önkormányzat, mint többségi tulajdonos képviselőinek döntése értelmében, miszerint a 25 éves, minden évben nyereséges Dorozsmai Nagybani Piac Kft. által üzemeltetett piacot és vásárt január 31-ével bezárják – ismertette hétfőn reggel a piac bejáratánál tartott sajtótájékoztatóján Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője, hozzátéve, ezzel a lépéssel Botka László polgármester kiásta a csatabárdot, de az árusok és a termelők kiállnak a piac mellett. Sőt, ragaszkodnak ahhoz is, hogy a minden hónap második vasárnapján tartandó kirakodóvásár is megmaradjon.

Kiemelte azt is, az elmúlt két évtized számadatait áttekintve látható volt, hogy 2-300 millió forint tiszta bevételt hozott a cég a városnak évente. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, nem letagadható tény, hogy a dorozsmai piac közelében,

2016-ban magántőke felhasználásával nyílt új nagybani piac

konkurenciája lett a dorozsmaiénak, a régi piac forgalma közel hatvan százalékra visszaesett a korábbi évekhez képest. Ennek ellenére úgy gondolja, a visszaesés sem jelenthet még feltétlenül veszteséget, legfeljebb könyvszakilag. Elképzelése szerint akár ingatlanspekuláció is állhat a bezárás hátterében. Elhangzott, a dorozsmai nagybani piac olyan kiskereskedők, kistermelők piaca, akik nem tudják megfizetni az új piac drágább bérleti díjait.

A kereskedők képviseletében Fábián Tibor elmondta, a dorozsmai nagybani piac volt, van és lesz. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez így is maradjon. A helyszínen árusok és termelők is elmondták véleményüket, többségük megélhetése került veszélybe, nem kívánnak elmenni a régi piacról. Az egyik piaci üzletben alkalmazottként dolgozó Zemlényi Ágnes kifejtette, a karácsony előtti napokban kaptak először információt a bezárásról, majd másnap már a felmondási papírját kapta kézhez. Az új piac két évvel ezelőtti megnyitása óta ugyan éreztek némi visszaesést az üzletben, de ahol dolgozott, ott a kialakult versenyhelyzet nem jelentett volna bezárást eredményező súlyos veszteséget. Mint elmondta, a dorozsmai nagybani piac a kis-, és középkereskedők piaca volt, amely most semmissé válhat. A városi önkormányzat pénzügyi és vagyongazdálkodási bizottsága rendkívüli ülést tartott december 18-án, amikor is

napirendre került a dorozsmai piac ügye

. A Dorozsmai Nagybani Piac Kft. beszámolójában olvasható volt, a piac 2017 első háromnegyed évében összesen 125 millió forintos veszteséggel zárt.

Fő oknak a 2016-ban újonnan, magántőkéből az M43-as szegedi bevezető szakaszánál átadott új nagybani piac működését jelölték meg. A bizottság így támogatta a február 1-jei megszűnést célzó javaslatot.

A Nagybani Piac Kft. beszámolója tartalmazza a bezárás pénzügyi kötelezettségeit is. Az összesen mintegy 90 millió forintot jelentő költség magában foglalja többek között a bérleti jogokra kötött szerződések megszüntetését, az előre megváltott pozíciók díjának visszafizetését és a munkavállalók munkaviszonyának megszüntetése esetén a végkielégítést, szabadságmegváltást. A társaság kötelezettségeinek pénzügyi teljesítése érdekében a Kft tulajdonában álló felépítményeket, sportpályát az önkormányzat vásárolja meg, a földterületeket értékesítik.

Frissítés:

Hírportálunk felkereste az ügyben a városi önkormányzatot, ismertessék a piac bezárásának hátterét, továbbá ismertessék a terület, illetve az ott értékesítő termelők, árusok bezárás utáni lehetőségeit. "Az önkormányzat azért kényszerül bezárni a piacot, mert azt a kereskedők döntő része ott hagyta, és átköltözött az új piacra. A Dorozsmai Nagybani Piac Kft., azaz a dorozsmai nagybani piacot üzemeltető városi cég mellett egy tőkeerős piaci szereplő jelent meg, ami súlyosan érintette a cég gazdálkodását. Ha nincs kereskedés a piacon, akkor nincs bevétel, és emiatt működtetni sem lehet a piacot. Az önkormányzatok alapvető feladata a közszolgáltatások magas színvonalú biztosítása és polgáraik életkörülményeinek javítása. A nagybani piac nem közszolgáltatást vagy kulturális tevékenységet végez, hanem piacit. Így az önkormányzat nem vonhat el közszolgáltatási működési területeiről forrásokat azért, hogy működtesse egy piaci cégét. Az sem lehetséges, hogy a piac vezetése az ott maradó kereskedőkre hárítsa át a költségeket. A kereskedők nem maradtak piac nélkül, csak egy megszokott helytől kénytelenek megválni. A szerződéseket a DNP Kft az abban foglalt határidők betartásával mondta fel. Ezenkívül visszafizeti a bérleti joggal rendelkezőknek a szerződés szerint járó összegeket, pozíciós helyek esetén pedig a kaució összegét" – tájékoztatta hírportálunkat az önkormányzat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.