Kanári-szigetekre utazik a kétmilliós állami jutalomból Róbert

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Gombászni indult, végül csiperke helyett műkincset talált Szeged határában az erdőben Antal Róbert.

A megtalált lábvért bekerült a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményébe, ahol megkezdték a tárgy restaurálását a munkatársak. A megtalálót most jutalomban részesítették Szegeden: Latorcai Csaba társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár adta át az elismerést és a vele járó pénzjutalmat.

Latorcai Csaba szerint ezreket is csalogathat az értékes lelet Szegedre, köszönhetően a becsületes megtalálónak.

Antal Róbert, a kincs megtalálója elmondta, kezdetben nem is sejtette milyen felbecsülhetetlen eszmei értékű kincsre bukkant, majd miután kémiai tesztnek vetette alá a lábvértet már tudta, hogy értékes darabra lelt. A műtárgy megtalálásáért és leadásáért kapott 2 millió forintból a Kanári-szigetekre is ellátogat.

Előző sztori

Új szuperautókat vett birtokba a megyei rendőrség

Következő sztori

Mit tegyünk, hogy konfliktusoktól mentes legyen a karácsony?