Írjon nekünk

Egészség

Vigyázzon, kit csókol meg! Új betegség terjed Szegeden…

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Akár hányás és hasmenés is lehet a kellemes pillanatok vége.

A vírusos gyomor-bélhurut extrém elszaporodására hívta fel lapunk figyelmét Kass Ferenc újszegedi háziorvos.

– Ez a fajta megbetegedés csak a nyári hónapokban jelentkezett Szegeden, mára már egész évben fennálló problémát jelent. Csak a mai napon három fiatal jelentkezett ezzel a problémával, ami novemberben szokatlan – mondta el a lelkiismeretes szakember.

A betegség terjedéséhez elég, ha valaki bevásárlásközben egy vírussal szennyezett tárgyat megfog, ösztönös mozdulattal megdörgöli a szemét, onnan a vírus bejut a könnycsatornába, majd a garatba, ahonnan egyenes út vezet a gyomorba és bélcsatornába – tudtuk meg.

– Gyakorlatilag csókkal 3 másodperc alatt ellehet kapni a kellemetlen tünetekkel járó megbetegedést

– folytatta Kass Ferenc, aki szerint mégis a csókbetegség, vagyis az Epstein-Barr nevű vírus a legveszélyesebb, ami akár halálhoz is vezethet.

Cseppfertőzéssel, azon belül is főleg nyállal terjed, ugyanakkor a vírusnak nincs szüksége az ajkak fizikai találkozására, terjedéséhez bőven elég egy elmosatlan pohár vagy evőeszköz is.

– Mandulagyulladással, magas lázzal, valamint máj és lép megnagyobbodással jár.

Egy fertőzött három éves gyermek mája gyakorlatilag egy 30 éve alkoholizáló ember tönkrement májára hasonlíthat

– mesélt az orvosok számára is sokszor ijesztő tünetekről.

Nem olyan gyakori, mégis a legalattomosabb megbetegedés az ajakherpesz, amely szintén csókolózással terjed, viszont csak arra hajlamos vagy legyöngült immunrendszerűeknél üti fel a fejét időszakosan.

– A helytelen táplálkozás és stressz bizony életre hívja a csúnya sebeket okozó vírusokat – szögezte le határozottan Kass Ferenc, aki szerint a kellemes pillanatok gyakran nem várt betegségeket okoznak még a népfény városában is.

Kommentek

Tovább olvasom

Egészség

Így hoznak le a 9. emeletről egy élet-halál között lebegő beteget a szegedi tűzoltók!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Bámulatos.

Tovább olvasom

Egészség

Rétvári: Több az orvos, többen végeznek az egyetemen, kisebb az elvándorlás

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A béremelések és az orvosutánpótlást segítő ösztöndíjprogramok hatására 2010 és 2016 között 10 százalékkal nőtt a dolgozó orvosok száma Magyarországon, 40 százalékkal emelkedett a végzős orvosok száma, és 2016-ban kevesebb, mint feleannyi magyar orvos kért külföldi munkavállalási engedélyt, mint 2011-ben – nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek. Kommentek

Tovább olvasom

Egészség

Együtt tisztábbá tehetjük a megye levegőjét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Idén még nem kellett megküzdeni a magas légszennyezettséggel a térségben: a kormányhivatal arra figyelmeztet, hogy a lakosságnak is tennie kell a tisztább levegőért.

Tovább olvasom

Aktuál