Írjon nekünk

Bulvár

Szegeden még nincs vége a szakáll uralmának+ FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A harminc centis Gandalf szerű szakáll már 18 éve nem látott ollót. Mégsem a méret a lényeg, hiszen a szegediek körében a borosta éli divatját.

– Nagy átlagban egyre több ember növeszt szakállt – tudtuk meg Hankó Dániel borbélytól, aki szerint Szegeden jelenleg a borosta a legmenőbb. A stílus lelkes követői a borostát rendszeresen ápolják. Sokan kontúroztatják, vagy egységes színűre festik, hiszen mint mondja kevés az olyan férfi, akinek teljesen egyszínű az arcszőrzete.

– Ütős lehet ezen kívül még a favágó style is, az oldalt rövidre vágott hajjal a legnépszerűbb, mely még inkább kihangsúlyozza, az áll felé egyre hosszabbodó szakállat – véli Dániel. A mérete miatt lényegében minden arcformához kitűnően passzol.

*-*A szegedi üzletben a legnagyobb szakáll, amit vágtak 30 centiméter hosszú volt. – Egyszer betért hozzánk egy úr, hatalmas Gandalf szerű szakállal, több mint 18 éve nem látott ollót az arcszőrzete – mesélte lapunknak Dániel kollégája, Erdődi Tamás.

Szegeden az első tradicionális, nyugati old school vonalat követõ borbélyszalon ügyvezetője Kégl Ákos kiemelte, fontos, hogy legyen egy olyan hely, ahol végre otthon érezheti magát minden férfi hajvágás, borotválás közben. Sőt, szerinte az ápolt, karban tartott szakállt és bajuszt a hölgyek kifejezetten kedvelik.

Formás bajusz ide vagy oda, az üzletvezetők és a borbélyok kiemelt hangsúlyt fektetnek a novemberi hónapra, hiszen minden szakállas és bajuszos férfi figyelmét felhívják a No Shave November jelentőségére.

És, hogy mi is az a No Shave November?

Ha november, akkor no shave! Férfiak millió dobják el a borotvát ilyenkor egy teljes hónapig, és járnak borostásan egy nemes ügy érdekében.

*-*A 2009-ben indult mozgalom célja, felhívni a figyelmet a második legmagasabb halálozási ok, a prosztatarák megelőzésének fontosságra.

Mind emellett, azt az összeget, amit egy hónap alatt fodrászra vagy borbélyra költenének támogatásra, illetve megelőzésére is fordíthatják – „mondja ki” a mozgalom mottója. Tehát decemberig aki teheti dobja el a borotváját és növesszen bajuszt vagy szakállat.

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle.

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál