Közélet

Ötvenhat igazságáról – Személyes élmények az Emlékpontban

Ötvenhat igazságáról – Személyes élmények az Emlékpontban

2017. november 7., kedd
Ötvenhat igazságáról – Személyes élmények az Emlékpontban

Az 1956-ot végzős hódmezővásárhelyi gimnazistaként megélő Aranyossy Ildikó volt az Emlékpont november 6-i rendhagyó történelemórájának vendége, aki történetét Nagy Gyöngyivel, az Emlékpont történészével beszélgetve osztotta meg a Gregus Máté Szakközépiskola végzős diákjaival.

A kitűnő tanuló Ildikó szerette iskoláját, a Bethlen Gábor Gimnáziumot, tisztelte tanárait, akiktől nemcsak a tananyagot sajátíthatták el a tanulók, hanem a közéleti tájékozottság fontosságát is átadták diákjaiknak. Aranyossy Ildikó jelen volt a gimnázium diákparlamentjén, ahol már 1956. október 19-én a szovjet csapatok távozását követelték a résztvevők amellett, hogy az orosz nyelvet választható tantárgyként oktassák. "Lelkesedtünk, bíztunk és szerettünk volna szabadabban élni" – jelentette ki az előadó, akinek édesapja tagja volt a város forradalmi bizottságának és megválasztották a város védelmére létrehozott katonai bizottság vezetőjének. Aranyossy Ildikó szavalta a Nemzeti dalt 1956. október 26-án, a Kossuth szobornál rendezett koszorúzáson és egész családjával ott voltak, amikor a szovjet hősi emlékművet, az Iván-szobrot, vontatóval távolították el talapzatáról. Miután 1957 tavaszán a szobrot visszaállították eredeti helyére, ám az újra ledőlt, a gimnázium tanulói a dörrenésre – sejtve, hogy a gyűlölt jelkép hullt a porba – örömmel kisereglettek, ám a pedagógusok visszaterelték a diákokat az osztálytermekbe. "Nem számítottunk megtorlásra, hiszen nem követtünk el bűnt" – fogalmazta meg akkori érzéseit Aranyossy Ildikó, azonban a hatalom eltávolította a gimnázium igazgatóját, Gyáni Imrét, míg Ildikó édesapját nyugdíjazták. A diákok a szalagavatón a zöld szalag mellett feketét is tűztek a forradalom emlékére, s a gyülekezési tilalom miatt nem rendezhettek 1957-ben diákbálat.

Az érettségi vizsgák közben hívatták Ildikót az igazgatói irodába, ahol őt és diáktársait egyenként közölték velük, hogy egyetlen hazai felsőoktatási intézménybe sem jelentkezhetnek továbbtanulásra. Később hiába keresték meg a minisztériumot is édesanyjával, közölték: hiába jó tanuló, nem tanulhat tovább az, akinek szülei nem hűek a „népi demokráciához”. Aranyossy Ildikó az érettségit követően a szegedi kórbonctani intézetben helyezkedett el szövettani asszisztensként, ahol négy évig dolgozott. "Ne higgyenek soha azoknak, akik a forradalom tiszta emlékét be akarják mocskolni" – szólt az előadó a jelen lévő fiatalokhoz, rámutatva: minden fiatalnak meg kell ismerni az igazságot, hogy ilyen még egyszer ne történhessen meg velük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.