Hírzóna

Életfogytiglant kaphat a Teréz körúti robbantó

Életfogytiglant kaphat a Teréz körúti robbantó

2017. november 17., péntek
Életfogytiglant kaphat a Teréz körúti robbantó

P. ­Lászlóról két elmeorvosi vizsgálat is azt állapította meg, hogy a férfi büntethető!

A Teréz körúti robbantás gyanúsítottját, P. Lászlót várhatóan előre kitervelten, aljas célból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletével, valamint terrorcselekmény előkészületével fogja megvádolni a vádhatóság. A gyanúsított halmazati büntetésül akár életfogytiglant is kaphat – írja a Magyar Idők. *-*így a gyanúsított halmazati büntetésül akár életfogytiglant is kaphat. A lap szerint várhatóan napokon belül bejelenti a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), hogy vádat emeltek a robbantó ellen. A P. László elleni nyomozást a főügyészség szeptember 15-én az iratismertetéssel fejezte be, ám a tervezett intézkedésekről nem nyilatkoztak. A gyanúsított P. László elleni nyomozást a főügyészség szeptember 15-én az iratismertetéssel fejezte be. Kovács Katalin, a főügyészség helyettes szóvivője általánosságban arról tájékoztatott, hogy az ügyész a nyomozás iratainak megismerését követően harminc napon belül dönt a vádemelésről. *-*A határidőt az ügyészség vezetője harminc nappal meghosszabbíthatja, ezen túlmenően pedig a felettes ügyész ennél hosszabb – legfeljebb kilencvennapos – határidőt is engedélyezhet. A nyomozó ügyészek szerint P. László volt az, aki 2016. szeptember 24-én este házi készítésű robbanóanyaggal megtöltött, repeszképző anyagokkal – szögekkel – megnövelt rombolóhatású pokolgépet robbantott a budapesti Teréz körúton. Majd a merénylet másnapján a tettes álnéven e-mailt küldött a laptopjáról a Belügyminisztériumnak, pontosan leírva, hogy milyen szerkezetű pokolgéppel robbantott. Kiderült, az elfogásakor lefoglalt laptop merevlemezén találták meg a nyomozó ügyészek a vizsgálat során azt a másik, el nem küldött levelet is, amelyben P. László egymillió eurót akart követelni a tárcától, hogy ne kövessen el további merényleteket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.