Áramtalanította a környéket a csengelei férfi



Több mint 200 tanya és két cég telephelye maradt áram nélkül, miután egy csengelei férfi saját erdejében fát vágott és egy akác rádőlt a villanyvezetékekre.
A csengelei önkéntes tűzoltók november 7-én 10 óra körül jelezték a körzeti megbízottnak, hogy a település külterületén ismeretlen személy egy tíz méter magas fát vágott ki. Az akác ágai 200 méteres szakaszon megrongálták az elektromos vezetékeket, melyek a közútra estek, majd az út melletti avaron tüzet okoztak. A környékben mintegy 200 tanya és két cég telephelye maradt áram nélkül - írja a police.hu. A rendőrség megállapította, hogy a favágó az erdő tulajdonosa volt, a férfit a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során elismerte a bűncselekmény elkövetését. A Kisteleki Rendőrkapitányság a helybeli lakos ellen közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétsége és közérdekű üzem működésének megzavarása vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Az áramszolgáltató a vezetékrendszert néhány órán belül helyreállította.