Bulvár

Állati jól indult a nap a szegedi Karolina-iskolában

Állati jól indult a nap a szegedi Karolina-iskolában

2017. november 7., kedd
Állati jól indult a nap a szegedi Karolina-iskolában

Csaknem háromszáz alsó tagozatos kisdiáknak tartott órát a felelős állattartásról az Országos Állatvédelmi Alapítvány Szegeden.

Kicsit másképp indult a hét a Karolina-iskola gyerkőceinek, akik elsősorban a háziállatok helyes ápolását, tartását és gondozását ismerhették meg. November 6-án csaknem háromszáz nebulónak tartott órát a helyes és felelős állattartásról az Országos Állatvédelmi Alapítvány. A gyerekek többek között a háziállatok helyes ápolását, tartását és gondozását ismerhették meg a szervezet munkatársaitól, és kiemelt szerepet kapott a prevenció is. Ennek lényege, hogy azok a fiatalok, akik ma az iskolapadban ülnek már felelős állattartóként lépjenek át a felnőtt korba. Így kevesebb állat kerülhet az utcákra, menhelyekre, állatotthonokba, valamint csökkenhet az állatkínzások száma is. Az alapítvány természetesen nem üres kézzel érkezett az iskolába: a nem is olyan régen, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által felajánlott két kiadványból jutott a kicsiknek és a tanároknak is. A Harmóniában együtt 2017 oktatófüzetet örömmel fogadták a gyerekek. A hivatal azért hozta létre a kiadványt, hogy minél több kisgyermekhez eljussanak azokat az alapvető kutyatartási és gyakorlati tudnivalók, javaslatok, amelyek a harmonikus ember-állat kapcsolat alapjai. Ez a szemlélet szervesen illeszkedik az alapítvány filozófiájába és programjaiba is. A tanárok a nemrég megjelent Kutyakötelesség című könyvecskéből vehettek át több példányt. A kiadvány elsősorban a kutyákra koncentrál, és bár eredetileg a civil állatvédőknek, az önkormányzatok, a rendőrség és a szakhatóságok állatvédelemmel foglalkozó munkatársainak szánták, az alapítvány sikerrel alkalmazza az iskolai foglalkozásaiban is. A pedagógusok a naprakész információk és jogszabályok áttanulmányozásával válaszokat adhatnak a diákok, vagy éppen a szülők állatvédelemmel kapcsolatban felmerült kérdéseire.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.