Írjon nekünk

Egészség

Ahogy jó születni – Tapasztalatukkal segítik a dúlák a vajúdókat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Mint kísérő olyan szerepet tölt be, amit valaha a közösség nőtagjai egymás számára nyújtottak.

– A szülésnél a folyamatos jelenlét, a személyre szabott gondoskodás és a pszichés-érzelmi támasz a fő feladat, amelyet megkönnyít az addigra már kialakult bizalmi viszony, hiszen a lelki típusú elakadásoknál a kismamát jól ismerő dúla sokszor át tudja lendíteni a holtpontokon – mondta el lapunknak Puroszné Nagy Magdolna, aki egy személyben dúla, szülésfelkészítő és perinatális szaktanácsadó is. Segédletével már több mint 130 apróság látta meg a napvilágot.

A kórházi személyzet sokszor a legjobb szándék ellenére sem tud személyre szabott és folyamatos jelenlétet, gondoskodást biztosítani a vajúdónak és párjának. Míg ezzel szemben a dúla a vajúdás és a születés ideje alatt végig figyelemmel kíséri az anya igényeit, érzékelve az olyan pillanatokat, amikor támogatásra, megerősítésére vagy biztatásra van szüksége.

Puroszné Nagy Magdolna szerint a szegedi klinikán általánosságban elfogadóak, mégis akadnak, akik nem teljesen értik, miért hoz valaki dúlát.

*-*Mint mondja, nem is kell mindenkinek dúlával szülnie, de ha valakinek ez fontos, mert érzékenyebb, lelkizősebb típus, vagy csak egyszerűen szüksége van egy ilyen jellegű plusz segítségre akkor ez támogatandó,

hiszen a kismama a főszereplő és az ő biztonságérzete, bizalma kulcsfontosságú a vajúdás haladásában.

A szülésznőknek ugyanakkor kimagasló szerepük van a szülések kísérésében, ők szakmailag követik nyomon az eseményeket és bár többnyire mély érzésű, empatikus nők, nem várható el tőlük a folyamatos jelenlét és lelki támogatás. A dúlák szakmai kérdésekbe nem szólhatnak bele, tehát ők kiegészítik és nem helyettesítik a szülésznők munkáját – tudtuk meg.

Annak ellenére, hogy Magyarországon 2001 óta van dúlaképzés még mindig találkozni sztereotípiákkal. Sokan még manapság is úgy vélik, a dúla otthonszüléseket “vezet”, holott ez nem igaz.

– A nők nagy része hazánkban kórházban szül, így vált jogossá az igény a kórházakban is a dúlák jelenlétére, akik sohasem vezetik, hanem minden esetben kísérik a szülést – tette hozzá Magdolna.

Kommentek

Egészség

Így hoznak le a 9. emeletről egy élet-halál között lebegő beteget a szegedi tűzoltók!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Bámulatos.

Tovább olvasom

Egészség

Rétvári: Több az orvos, többen végeznek az egyetemen, kisebb az elvándorlás

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A béremelések és az orvosutánpótlást segítő ösztöndíjprogramok hatására 2010 és 2016 között 10 százalékkal nőtt a dolgozó orvosok száma Magyarországon, 40 százalékkal emelkedett a végzős orvosok száma, és 2016-ban kevesebb, mint feleannyi magyar orvos kért külföldi munkavállalási engedélyt, mint 2011-ben – nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek. Kommentek

Tovább olvasom

Egészség

Együtt tisztábbá tehetjük a megye levegőjét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Idén még nem kellett megküzdeni a magas légszennyezettséggel a térségben: a kormányhivatal arra figyelmeztet, hogy a lakosságnak is tennie kell a tisztább levegőért.

Tovább olvasom

Aktuál