Bulvár

A meggyötört macska életéért küzdöttek

A meggyötört macska életéért küzdöttek

2017. november 5., vasárnap
A meggyötört macska életéért küzdöttek

Sok izgalommal és aggódással telt a szombat a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületénél. Újabb beteg cica került a szervezet gondozásába!

Kiderült, a csontsovány macska átfagyott a hidegben és mivel nem jutott elegendő folyadékhoz teljesen kiszáradt. Az egyesület a pórul járt cirmost a gondozásába vette. Összesen 125 kilogramm tápadományt gyűjtött a négylábúnak, akit mindeközben állatorvos látott el. Az egyesület korábban gondozásba vett egy elütött cicát is, akinek mindkét hátsó lába eltört. Mindeközben egy fertőzés is megtámadta, így jelenleg is állatkórházban gyógyul. Ha minden a tervek szerint halad, akkor hamarosan ideiglenes befogadóhoz kerül, akinél lábadozhat a teljes felépülésig. A vásárhelyi állatvédők napi szinten kapnak bejelentést beteg vagy sérült cicáról. Az állatszeretők adományaiból az orvosi költségek egy részét tudja fedezni a szervezet, de telephely híján sajnos elhelyezni nem tudja őket – tudtuk meg

Kovács Péter

sajtóreferenstől. Emiatt szeretnék megnyitni az Állatvédelmi- és Szabadidős Központot, amely korszerű ideiglenes befogadó állomásként működne. Emellett családi rendezvények színteréül is szolgálna a létesítmény, valamint kihelyezett tanórákon az állattartás alapszabályaira és kultúrájára oktatnák a diákokat. A részletes tervek alapján a kialakításhoz legalább egy-másfél millió forint kell, civil adományokból az összeg csak egy töredékét sikerült előteremteni. A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete felkeresett több nagyvállalatot, szervezetet, minisztériumot és a helyi önkormányzatot is, az Állatvédelmi- és Szabadidős Központ megnyitását viszont eddig anyagilag nem tudták támogatni. Utolsó esélyként újabb megkereséssel él a szervezet az önkormányzat felé, és bíznak abban, hogy a város segítségével jövő tavasszal elkezdődhetnek a munkálatok, és nyár elejére megnyithatja kapuit a központ.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.