Közélet

A már sikeres vállalkozók be is mutathatták termékeiket

A már sikeres vállalkozók be is mutathatták termékeiket

2017. november 15., szerda
A már sikeres vállalkozók be is mutathatták termékeiket

A fiatal vállalkozók hetén országszerte ingyenes előadásokkal inspirálják a fiatalokat. A 18-40 év közötti vállalkozók érdekfeszítő előadásokkal inspirálódhatnak egy héten keresztül.

A több napos rendezvény harmadik napján tuti tippekről és a Csongrád megyét jellemző gazdasági környezetről kaptak hiteles információkat a fiatalok a Csongrád Megyei Kormányhivatalban. Az álláskeresők vállalkozóvá válását segítő állami forrásokról, a megyei települések fejlesztési elképzeléseiről, a modern városok programban megvalósuló beruházásokról lehetett bővebb információkhoz jutni – ezekről a témákról Bakos László, a CSMKH Foglalkoztatási Főosztályának osztályvezetője, Kakas Béla a megyei közgyűlés elnöke és B. Nagy László, a megye fejlesztési biztosa beszélt az érdeklődőknek.

B. Nagy László előadásában kitért a Modern Városok programra, amelynek keretén belül több hazai nagyváros létesítménye is megújulhat. Kiemelte, ha az elkövetkezendő években a jelenlegi kormányzat marad, akkor a kisebb falvak és városok is modern településekké válhatnak. Ezen kívül a jelenlévő fiatal vállalkozók megtudhatták milyen pályázati lehetőségek vannak jelenleg, majd egy egyedülálló vállalkozás is bemutatkozott, amely a kutatásfejlesztés terén számít példaértékűnek. B. Nagy László felajánlotta segítségét azoknak a fiataloknak is, akik egyenlőre nem tudnak kiigazodni a pályázatok világában. Ők a megye fejlesztési biztosának a munkatársától kérhetnek segítségét a kormányhivatalban. Az eseményen több, már sikeres fiatal vállalkozó is bemutatta termékét, közülük néhányat meg is lehet kóstolni, ki is lehet próbálni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.