Élje át a magyar történelem legemlékezetesebb pillanatait, a monumentális elemeket felsorakoztató Itt élned, halnod kell történelmi rockmusical megtekintésével!
Koltay Gábor rendezésében a Hősök terén tavaly júniusban, különös műfajú színházi előadásnak, zenés történelmi utazásnak lehettünk részesei. Az ihletett környezetben átélhettük a magyar történelem legfontosabb időszakait, eseményeit a honfoglalástól a 20. század utolsó rendszerváltozásáig. A zenét, a tavaly 40 éves Kormorán együttes házi szerzői, Koltay Gergely és Szűts István szerezték. A több száz szereplőt megmozgató Ősbemutató előadás után, a produkciót idén országjáró turnéra viszi és Magyarország más történelmi helyszínein is bemutatja a szervező Esztrád Színház.
A produkció létrehozásában számos népszerű énekes és színész működött közre. A történelmi játék főszereplője az 1983-as legendás királydombi István, a király ősbemutató Koppány vezére: Vikidál Gyula. A további fontos szerepeket Bodnár Vivien, Kósa Zsolt, Kuczmann Ágnes, Laklóth Aladár, Makrai Pál, Sipos Imre, valamint az „örök Petőfi” Varga Miklós két színpadra termett gyermeke, Varga Vivien és Szabolcs alakítják.
A zenemű rockzenei alapokra épülő, folkzenei motívumukat is felhasználó, szimfonikus hangszerelésű alkotás, amely dalok, megzenésített klasszikus versek, instrumentális zenék, történelmi szövegek összefüggő kompozíciójának segítségével idézi fel a magyar történelmet, azokat a kiemelkedő korszakokat, fontos eseményeket, amelyek jelentősen befolyásolták a magyarság sorsát: mint a honfoglalás, István király, László király, vagy IV. Béla király kora, a tatárjárás, az Anjou-lovag kor, a Dózsa parasztháború, a mohácsi csatavesztés, az 1456-os nándorfehérvári diadal, Mátyás király kora, a 150 éves török hódoltság, a Rákóczi szabadságharc, a reformkor, az 1848-as forradalom, a kiegyezés időszaka, a századforduló, az első világháború, a két világháború közötti időszak, a második világégés, az 1956-os forradalom és szabadságharc, majd pedig az 1989-90-es rendszerváltozás.
SZÖVEGÉT ÖSSZEÁLLÍTOTTA ÉS RENDEZTE: Koltay Gábor
ZENE: Koltay Gergely — Szűts István
KOREOGRÁFUS: Doktor László
JELMEZ: Balai Zsuzsa
A FŐBB SZEREPEKBEN: Vikidál Gyula, Makrai Pál, Laklóth Aladár, Kuczmann Ágnes, Sipos Imre, Bodnár Vivien, Kósa Zsolt, Varga Szabolcs, Varga Vivien
Közreműködnek a komáromi Magyarock Dalszínház művészei, a makói Forgatós Tánc-együttes tagjai, artisták, lovasok és még sokan mások, összesen 100-an a színpadon.
Az előadás időtartama 2 óra, szünet nélkül.